José Mourinho négy feltételt szabott a Real Madridnak

Vágólapra másolva!
2010.05.11. 20:35
null
José Morinho lehet a nyártól a Real Madrid vezetőedzője, ha... (Fotó: Action Images)
Címkék
A Don Balon információi szerint José Mourinho készen áll arra, hogy a nyártól átvegye a Real Madrid labdarúgócsapatának irányítását. A portugál szakember viszont négy feltételt szabott, így a labda most már Florentino Pérez madridi klubelnök térfelén pattog.

Pikáns helyzetben van Mourinho, hiszen az olasz Internazionale trénereként egy hete nyerte meg az Olasz Kupát, a hétvégén megvédheti a milánóiakkal a bajnoki címet, míg május 22-én vár rá a Bayern München elleni Bajnokok Ligája-döntő. Éppen a Bernabéu-stadionban.

A spanyol és az olasz sajtó már napok óta arról cikkezik: a portugál két legyet üthet egycsapásra, hiszen a BL-siker nagy valószínűség szerint állást is jelent számára a spanyol fővárosban. Idén ő lehet Pérez klubelnök galaktikus igazolása.

Legalábbis az egyik, mert a portugál által összeírt kívánságlistán nagy nevek is szerepelnek, három egyéb más feltétel mellett. A Don Balón értesülései szerint ezek a következők lennének.

1. Mindenkitől független, teljes szabadkezet kért egy új csapat felépítésére.

2. Szerződtessék Carlos Tévezt (Manchester City) és Maicónt (Internazionale).

3. Direkt beszámolási kötelezettség a klubelnök, Pérez felé, kikerülve a Jorge Valdano ügyvezető igazgató és Miguel Pardeza sportigazgató alkotta kettőst.

4. Mourinho elfogadja, hogy az Internél egy szezon alatt megkeresett 12 millió eurója jelentősen, a kétharmadára csökkenjen (8 millió euró), ha sikerül megegyeznie az eredményességi prémiumban (bajnokság, Spanyol Kupa, BL).

A 47 esztendős tréner már több éve tartozik a futballedzők legjobbjai közé, a Portóval BL-t és UEFA-kupát nyert, de őriz otthonában portugál, angol és olasz bajnoki aranyérmet is. Spanyol szerepvállalását különlegesség teheti, hogy 1996 és 2000 között már dolgozott az országban, igaz a nagy rivális Barcelona másodedzőjeként.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik