Játékossors: Van Gaal nevelt belőlem profit – Iniesta

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.27. 12:11
null
Andrés Iniesta 2005-ben (Fotó: AFP, archív)
Edzői közül Louis van Gaalt és Josep Guardiolát emelte ki Andrés Iniesta világ- és Európa-bajnok spanyol labdarúgó.

 

A jelenleg a japán Vissel Kobéban futballozó 35 éves középpályás a Kicker német szaklapnak adott interjújában hangsúlyozta, minden egyes trénerének köszönettel tartozik, azoknak is, akikkel gyermekként vagy ifjúsági szinten dolgozott együtt.

„Mindegyik edzőmtől tanultam, és mindannyian segítettek abban, hogy labdarúgóként és emberként is fejlődjek – mondta Iniesta. – Van Gaalnak például nagyon fontos szerepe volt, mert az ő irányítása alatt mutatkoztam be a Barcelona felnőttcsapatában. Megadta a bizalmat és profi játékost nevelt belőlem.”

A futballista hangsúlyozta, leginkább akkor szeretett játszani a Barcelonában, amikor Josep Guardiola volt az edző, Xavi és Lionel Messi pedig a pályán voltak társai.

„Hatalmas kedvvel játszottunk akkoriban, és ebben az időszakban értük el a legnagyobb sikereket is” – nyilatkozta Iniesta, aki 2009-ben triplázott a Barcával, miután a spanyol bajnokságot és a Király-kupát, valamint a Bajnokok Ligáját is megnyerte a csapattal.

A tíz évvel ezelőtti vb-döntőben szerzett győztes góljáról a középpályás úgy vélekedett, olyan érzése van, hogy azzal a találattal egy egész országot mozgatott meg.

„Minden labdarúgónak az az álma, hogy világbajnok legyen, még ha a diadalt érő gól nem is az övé. Mivel nekem a győztes találatot is sikerült megszereznem, az nem is egy álom, hanem egy tündérmese volt” – fogalmazott Iniesta, aki egy vb- és két Eb-címe mellett a Barcelonával négyszer nyert BL-t, és a katalán csapatban eltöltött 22 év után, 32 trófea birtokosaként 2018 májusában szerződött Japánba.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik