Guardiola: A meccs a futball áriája volt

Vágólapra másolva!
2011.11.07. 11:38
null
Guardiola szerint a futball ünnepe volt a Bilbao elleni találkozó (Fotó: Reuters)
A Real Madrid három pontra növelte előnyét a nagy rivális Barcelonával szemben a spanyol bajnokságban, és José Mourinho szerint a blancók megérdemelten nyertek sorozatban tízszer, de a portugál szakember nincs kibékülve azzal, hogy az Osasuna elleni találkozó délben kezdődött. A gránátvörös-kékeket irányító Josep Guardiola a Bilbao elleni döntetlen ellenére nagyon elégedett volt csapatával.

A Real Madrid sorozatban a tizedik mérkőzését nyerte meg, ráadásul a blancók hét gólt szereztek az Osasuna ellen. Nem meglepő, hogy José Mourinho elégedetten nyilatkozott a találkozó után.

KÍNÁBAN 60 MILLIÓAN NÉZTÉK A REAL MECCSÉT

Helyi becslések szerint több mint hatvanmillió kínai néző látta vasárnap a Real Madrid–Osasuna spanyol bajnoki labdarúgó-mérkőzést.

 

A futballrajongók jól jártak azzal, hogy éppen ezt az összecsapást adták, a spanyol fővárosi elitalakulat ugyanis 7–1-es diadalával bemutatót tartott a sportág szépségeiből.

 

A Beijing Tv által közvetített találkozót azért is tekinthették meg ilyen sokan, mert a vasárnap déli kezdés Pekingben a 19 órás főműsoridőt jelentette. Spanyol szakértők szerint többek között éppen ezért jók a korai meccsek, mert ezeknek köszönhetően a távol-keleti országokban is megismerkedhetnek az ibériai futballal.

„Megérdemeltük ezt a tíz győzelmet, egyiket sem kaptuk ajándékba. Egyiken sem a szerencse döntött, hanem a jó teljesítményünk” – mondta José Mourinho, aki továbbra sincs kibékülve azzal, hogy a blancók meccse délben kezdődött.

„Szerintem a szurkolók viselkedése jól mutatja, hogy mit szólnak ehhez az időponthoz. Köszönetet mondok annak a néhány drukkernek, aki a kapu mögött ült, mert nélkülük úgy éreztük volna magunkat, mintha üres stadionban játszottunk volna” – jelentette ki a portugál tréner.

Cristiano Ronaldo nem értett egyet edzőjével: a mesterhármast szerző futballista szerint még korábban is lehetnének bajnokik, mert a Real Madridnak jól sikerült az összecsapás.

„A mester délben tartott nekünk edzéseket, hogy hozzászokjunk ahhoz, hogy korán kell játszanunk, mivel a legtöbben nincsenek hozzászokva ehhez. Remekül szerepeltünk, még korábban kellene meccseket rendezni, mert nekünk jól ment így a játék” – mondta Ronaldo.

A nagy rivális Barcelonának azonban nem sikerült győznie: a katalánok a 2–2-es döntetlennek is örülhetnek a Bilbao ellen, mivel Lionel Messi csak a 91. percben egyenlített. Josep Guardiola azonban nagyon elégedett volt a látottakkal.

„Ritkán leszek büszkébb a csapatra, mint most, a Bilbaónak pedig szeretnék gratulálni. A szurkolók élvezhették ezt a látványos meccset a huszonkét nagyszerű játékosnak köszönhetően. Ez a találkozó egyike volt a legjobb mérkőzéseimnek, amelyen részt vettem, mivel mindkét csapat a győzelemért játszott, és a végén a szurkolók nyertek. A futball áriája volt ez. Bielsának azt mondtam a meccs után, hogy bestiálisak voltak. Sohasem játszottunk még ennyire intenzíven fellépő csapat ellen” – jelentette ki Josep Guardiola.

A Bilbaót irányító Marcelo Bielsa csalódott volt a hajrában kapott gól miatt, de sportszerűen úgy nyilatkozott, a döntetlen igazságos eredmény volt.

„Talán nem lett volna igazságos, ha nyerünk, de az utolsó pillanatban kapott gól miatt frusztráló, hogy nem sikerült győznünk. Mindenesetre a döntetlen hűen tükrözi a meccs képét” – mondta Marcelo Bielsa.

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 11 9 1 1 39–7 +32 28
2. Barcelona 11 7 4 34–6 +28 25
3. Valencia 11 7 3 1 17–9 +8 24
4. Levante 11 7 2 2 17–9 +8 23
5. Sevilla 11 4 6 1 11–8 +3 18
6. Málaga 11 5 2 4 12–14 –2 17
7. Espanyol 11 5 1 5 9–13 –4 16
8. Rayo Vallecano 11 4 3 4 14–13 +1 15
9. Athletic Bilbao 11 3 5 3 17–14 +3 14
10. Osasuna 11 3 5 3 14–24 –10 14
11. Atlético Madrid 11 3 4 4 14–14 0 13
12. Betis 11 4 1 6 10–15 –5 13
13. Villarreal 11 2 5 4 9–17 –8 11
14. Getafe 11 2 4 5 12–17 –5 10
15. Mallorca 11 2 4 5 8–16 –8 10
16. Zaragoza 11 2 4 5 12–22 –10 10
17. Sporting Gijón 11 2 3 6 10–16 –6 9
18. Santander 11 1 6 4 7–15 –8 9
19. Granada 11 2 3 6 4–12 –8 9
20. Real Sociedad 11 2 2 7 9–18 –9 8

• Az első fordulót a játékosok sztrájkja miatt elhalasztották.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik