Espanyol: a rutinos bolgár és a fiatal olasz is távozik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.17. 15:40
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Espanyol hivatalos honlapján jelentette be, hogy nem hosszabbítja meg Martin Petrov, Cristian Álvarez és Raúl Baena idén nyáron lejáró szerződését, míg az Inter kölcsönjátékosa, Samuele Longo visszatér a milánóiakhoz.

A 34 esztendős, 90-szeres bolgár válogatott Petrov januárban csatlakozott az Espanyolhoz, és nyolc spanyol bajnoki mérkőzésen lépett pályára, amelyeken egy gólpasszt jegyzett.

A 27 éves argentin kapus, Cristian Álvarez 2008 óta erősítette a barcelonai klubot, a 2012–2013-as szezonban 19 meccsen állt a kapuban – ebből 15-ször az őszi szezonban, tavasszal már Kiko Casilla számított első számú kapusnak –, és 28 gólt kapott.

Raúl Baena tizenkilenc első osztályú találkozón kapott lehetőséget a mögöttünk hagyott idényben, egy gól és egy gólpassz fűződik a nevéhez. A 24 esztendős középpályást a hírek szerint az angol Southampton és az olasz Chievo is szívesen látná a soraiban.

Samuele Longót az Internazionale a 2012–2013-as idényre adta kölcsön az Espanyolnak, amelynek játékosaként 20 tétmérkőzésen három gól fűződött a 21 esztendős csatár nevéhez, ám a megállapodás értelmében a nyáron vissza kell térnie „anyaegyesületéhez”. Azt még nem tudni, hogy Longo a következő szezonban már az Intert erősíti-e, vagy tapasztalatszerzés céljából ismét kölcsönadja a milánói klub.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik