El Clásico: Nem tudnám a Barcelonát edzeni - Ancelotti

Vágólapra másolva!
2014.10.24. 15:31
null
Ancelotti boldog lenne, ha Madridban fejezhetné be a pályafutását (Fotó: Reuters)
Carlo Ancelotti, a Real Madrid labdarúgócsapatának olasz vezetőedzője a Barcelona elleni szombati csúcsrangadó előtt elmondta, Luis Suárez debütálása semmin sem változtat.

Mint beszámoltunk róla, Luis Enrique, a katalánok mestere megerősítette, hogy az eltiltását letöltő Suárez szombaton lehetőséget kap a gránátvörös-kékeknél az el Clásicón.

„Suárez nagyszerű játékos, kedvelem őt, de ha játszik, akkor sem változtatunk a terveinken, az uruguayi sem húzhatja keresztül a számításainkat” – mondta Carlo Ancelotti a blancók pénteki sajtótájékoztatóján, majd az olasz tréner a szombati taktikáról és az összeállításról is szót ejtett.

„Egy olyan támadókkal rendelkező csapat ellen, mint a Barca nagyon fontos a védelem megfelelő kialakítása. Nem gondolom, hogy bármelyik fronton is előnyben lennénk, azt tesszük, amit a katalánok ellen kell: megpróbáljuk rájuk erőltetni a játékunkat, és nem hagyunk nekik teret a passzolgatáshoz. Mint minden klubnál, nálunk is akadnak problémák, de szerencsére Pepe és Sergio Ramos is edzésbe állt, így a szombati találkozón már nagy valószínűséggel bevethetőek lesznek Dani Carvajallal és Sami Khedirával együtt. Bale-ről csak annyit tudok mondani, hogy ha fitt lesz, biztosan nem hagyom ki a keretből” – tette hozzá a királyiak vezetőedzője.

„Hatalmas megtiszteltetés egy olyan csapatot edzeni, mint a Real Madrid. Tisztelem a klubot, így a jövőben már képtelen lennék a Barcelonánál dolgozni. Korai még ilyenekről beszélni, de boldog lennék, ha Madridban fejezhetném be az edzői pályafutásomat” – zárta a sajtótájékoztatót Ancelotti.

A madridiak szombaton 18 órakor fogadják a bajnokságban az ősi rivális Barcelonát a Santiago Bernabéu Stadionban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik