Chape: a Barcelona ellen tér vissza az egyik túlélő

Vágólapra másolva!
2017.07.29. 11:05
Korábban beszámoltunk róla, hogy az FC Barcelona labdarúgócsapata a brazil Chapecoensét hívta meg az augusztus 7-én rendezendő Joan Gamper-kupára. A repülőgép-szerencsétlenséget túlélő Alan Ruschel számára különösen fontos lesz a mérkőzés.

A Barca már korábban jelezte, hogy az idén a novemberben tragikus repülőgép-balesetet szenvedő Chapecoensét hívja meg az 1966 óta minden évben megrendezett Joan Gamper nyári felkészülési kupára. A választás már önmagában is példaértékű, a találkozó azonban az előzetesen vártnál is érdekesebb lehet, ugyanis a tervek szerint Alan Ruschel, a tragédia egyik túlélője is pályára lép.Alan Ruschel, a tragédia egyik túlélője is pályára lép.

„Alan visszatérése nagyon fontos lépés az ő felépülésében, és a csapat újraalkotásában is – nyilatkozta a Chapecoense képviselője. – Figyelembe véve a mérkőzés jellegét, és azt, hogy mekkora figyelmet kap, ez a legideálisabb alkalom, hogy újra pályára lépjen.”

Mint ismert, a brazil Chapecoense labdarúgócsapatát szállító repülőgép tavaly novemberben zuhant le a kolumbiai Medellín városa közelében. A tragédia 71 halálos áldozattal járt, összesen hatan, a játékosok közül hárman élték túl. Alan Ruschel több, mint két hetet töltött kórházban, hátműtéten esett át, a jelek szerint teljesen felépült.

JOAN GAMPER-KUPA
Augusztus 7., 20.30:
FC Barcelona (spanyol)–AF Chapecoense (brazil)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik