Büszke. Itt: India – Szöllősi György jegyzete

SZÖLLŐSI GYÖRGYSZÖLLŐSI GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2018.08.14. 23:54

Írhatná magáról a megszemélyesített La Liga ezt a Facebook-nyelvben már megszokott, amúgy magyartalan helyzetjelentést, azután, hogy a spanyol bajnokság stratégiai igazgatója bejelentette: Afganisztánban, Bangladesben, Bhutánban, Indiában, a Maldív-szigeteken, Nepálban, Pakisztánban és Srí Lankán a nagy közösségi oldal kapta meg a spanyol élvonal meccseinek közvetítési jogát a lejáró szerződésű Sony Pictures Network helyett a következő négy évre, a hírek szerint 90 millió dollárért, ami nagyjából a háromszorosa annak, amit az eddigi jogtulajdonos fizetett érte.

Vagyis, íme, valóság lett az a néhány éve még utópisztikus lehetőségként emlegetett jelenség, hogy a tévéközvetítésekhez már nem is lesz szükség televízió-társaságokra, hiszen a kiiktatásukkal az interneten közvetlenül is nézhetjük a meccseket. Néhány hónappal ezelőtti beszélgetésünkkor szintén kész tényként ecsetelte az Ázsiai Futballkonföderáció sajtófőnöke, Colin Gibson azt is: immár televízióra sincs szükség ahhoz, hogy a tévéközvetítést élvezzük.

Ázsiában ugyanis a legtöbben már a telefonjukon követik a mérkőzéseket, avagy eredményeit és összefoglalóit (igen, sajnos nagy részüknek inkább fogadási, mint sportesemény a focimeccs). Vagyis kiderült, nem a közvetítő médiacég tűnt el, ahogyan azt várták, hanem a televízió került be a nappaliból minden néző zsebébe, a közvetítési jog pedig a tévétársaságoktól a közösségi média óriásaihoz vándorol. (A Premier League bizonyos jogai közben az internetes áruházra épült netes világhatalomhoz, az Amazonhoz kerülnek 2019-től.) Ők pedig azért vásárolnak vagyonokért futballközvetítési jogokat, mert abban bíznak, ha a hagyományos televízió elé már nem is lehet odaültetni a fiatalokat, a Facebookon például még ott tudják őket tartani egy Real Madrid- vagy Liverpool-meccsel.

Nem lennék azonban meglepve, ha a most bejelentett négyéves szerződés lejártakor, 2022-ben már az egész konstrukció ódivatúnak számítana. Egy, általam Novák Tamástól, a fogadási csalásokat kutató újságírótól hallott elmélet szerint a futballgazdaságban megkülönböztethetjük a sportszergyártók, aztán a televízió-társaságok, végül a fogadási cégek uralmának egymást követő korszakait az elmúlt fél évszázadban hatványozódó pénzösszegek jelenléte mellett. Ez nem hangzik túl jól, az azonban továbbra is a futball, a sport erejét mutatja, hogy változzék akárhogyan a technológia a közvetítésben és a médiafogyasztásban, a stabil piaci pozíció és térfoglalás státuszszimbóluma újra és újra a nagy sportesemények, ligák közvetítési jogainak birtoklása.

Ja, és ha a Facebookon olvasol, nyomj egy lájkot!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik