Betis: Joaquín ideges volt – életében először ütött

Vágólapra másolva!
2015.09.03. 10:12
null
Joaquín már nyugodt, de az utóbbi napok nyomát még a kezén viseli (Fotó: realbetisbalompie.es)
A Betis labdarúgócsapatához a Fiorentinától hazatérő Joaquín olyan ideges volt az átigazolása körül hercehurca miatt, hogy belesérült.

 

Joaquín hiába töltött két szép évet Firenzében, idén nyáron már úgy elhatalmasodott rajta a honvágy, hogy többször is kérlelte a Fiorentina vezérkarát, engedjék el.

Ez az átigazolási időszak utolsó napjáig nem történt meg, ami kicsit megviselte a 34 éves szélső idegrendszerét – és a kezét is.

„Az utóbbi napok nagyon feszültek voltak – nyilatkozta Joaquín, aki a Betisnél történő bemutatásánál nagy kötéssel a kezén jelent meg. – Az ügynököm, Eduardo Espejo telefonja ki volt kapcsolva, és ettől elvesztettem a fejemet. Beleütöttem egy asztalba, talán egy székbe is, és két kis lyuk keletkezett a kezemen. Eléggé fájt, mivel korábban semmit sem ütöttem meg életemben. Szerencsére mostanában nem lesz fontos meccsünk.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik