Belgium: Hazard rehabilitációja rendben megy a bokaműtét után

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.19. 21:01
null
Hazard a Levante elleni bajnokin megsérült bokája megfelelően javul (Fotó: AFP)
Eden Hazard a tervek szerint gyógyul múlt havi bokaműtétje után, közölte Roberto Martínez, a belga labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

 

A Real Madrid 29 éves támadója még februárban a Levante elleni bajnoki mérkőzésen sérült meg, márciusban Dallasban műtötték a bokáját, ám azt egyelőre nem tudni, mikor léphet ismét pályára.

„Nincs már messze attól, hogy elkezdje a futóedzéseket, de az operáció jól sikerült” – adott helyzetjelentést vasárnap játékosáról Martínez. Hozzátette, Hazard-nak nagy szerencséje volt, hogy még a koronavírus-járvány előtt el tudták végezni rajta a beavatkozást, később nem tudott volna elrepülni az Egyesült Államokba.

A belga labdarúgó tavaly nyáron szerződött a Chelsea-től a spanyol fővárosba, ám sérülései miatt mindössze 15 mérkőzésen szerepelt a világjárvány terjedésekor márciusban felfüggesztett idényben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik