Barcelona: „Tudtuk, hogy a Real Madrid kihívást jelenthet”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.11. 17:01
A Barcelona játékosa, Sergi Roberto szerint csapata mindig is tisztában volt azzal, hogy a Real Madrid kihívást jelenthet a spanyol bajnoki címért folyó küzdelemben.

A királyi gárda az Atlético elleni idegenbeli sikerrel sorozatban ötödször győzött a bajnokságban, míg a katalánok kétszer is botlottak az előző hetekben, így a különbség hat pontra csökkent az ősi riválisok között.az Atlético elleni idegenbeli sikerrel sorozatban ötödször győzött a bajnokságban, míg a katalánok kétszer is botlottak az előző hetekben, így a különbség hat pontra csökkent az ősi riválisok között.

„Tudtuk, hogy kihívást jelentenek majd az idény során számunkra – mondta Sergi Roberto az Athletic Bilbao elleni gól nélküli döntetlent követően a madridiakkal kapcsolatban. – Most már az Atlético előtt állnak a tabellán, jó formában vannak, de még mindig mi vezetjük a mezőnyt, és arra kell figyelnünk, hogy megőrizzük előnyünket a bajnokság végéig.”

„Ter Stegen három nagyszerű védéssel megmutatta, miért is ő a világ legjobb kapusa – mondta a jobbhátvéd, akit a két döntetlenről is faggattak. – Még így is hat pont az előnyünk a bajnokságban, elődöntőben vagyunk a kupában, úgyhogy jól állnak a dolgok.”

EMLÉKEZTETŐ – SPANYOL LA LIGA
23. FORDULÓ

Athletic Bilbao–Barcelona 0–0

Kiállítva:
De Marcos (93., Bilbao)

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 23 15 6 2 59–23 +36 51
2. Real Madrid 23 14 3 6 40–27 +13 45
3. Atlético Madrid 23 12 8 3 33–17 +16 44
4. Sevilla 23 10 7 6 38–25 +13 37
5. Getafe 23 9 8 6 28–19 +9 35
6. Betis 23 9 5 9 26–29 –3 32
7. Alavés 22 9 5 8 22–27 –5 32
8. Valencia 23 6 13 4 24–20 +4 31
9. Real Sociedad 23 8 7 8 27–25 +2 31
10. Eibar 23 7 9 7 31–32 –1 30
11. Leganés 23 7 8 8 25–26 –1 29
12. Espanyol 23 8 4 11 27–37 –10 28
13. Athletic Bilbao 23 5 12 6 23–28 –5 27
14. Levante 22 7 6 9 32–40 –8 27
15. Valladolid 23 6 8 9 19–28 –9 26
16. Celta Vigo 23 6 6 11 35–39 –4 24
17. Girona 23 5 9 9 23–33 –10 24
18. Rayo Vallecano 23 6 5 12 27–40 –13 23
19. Villarreal 23 3 11 9 23–31 –8 20
20. Huesca 23 4 6 13 23–39 –16 18

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik