Barcelona: „Suárez csak B-terv volt, ezt ő is pontosan tudja”

Vágólapra másolva!
2016.01.17. 14:10
null
Suárez csak B-terv volt, de annak tökéletes (Fotó: AFP)
A Barcelona korábbi sportigazgatója, Andoni Zubizarreta elárulta, hogy a katalán sztárcsapat akkor szerződtette le Luis Suárezt a Liverpooltól, miután Sergio Agüero megszerzésében kudarcot vallott.

 

Zubizarreta a Marcának adott interjújában mesélt arról, milyen tervei voltak a Barcelonának Luis Suárez átigazolása előtt, és végül hogyan jött létre az üzlet a Liverpoollal.

Mint ismert, Luis Suárez három, Liverpoolban töltött év után 2014 nyarán lett a Barcelona játékosa. A 2014-es vb-n Giorgio Chiellini megharapása miatt a FIFA négy hónapra eltiltotta, így csak késő ősszel tudott bemutatkozni új csapatában, amellyel első szezonjában bajnokságot, kupát és Bajnokok Ligáját nyert.

„Az első választásunk nem Luis Suárez volt, ezzel ő is tisztában van. 2013 telén elkezdtünk dolgozni a Manchester Cityben futballozó Sergio Agüero átigazolásán, de a tervünk meghiúsult” – idézi a Marca Zubizarretát.

„Ezek után Luis Suárez volt az egyetlen opciónk a kilences poszt megerősítésére. Már bőven megkezdődtek a tárgyalások, amikor a világbajnokságon megharapta Giorgio Chiellinit. Az incidens több érdeklődő klubot is elriasztott. Sokan kételkedtek Suárez kezelhetőségében, és ekkor még az eltiltás mértéke sem volt ismert” – emlékezett vissza a korábbi kiváló kapus.

„Ekkor éreztem úgy, hogy azonnal le kell zárnunk az átigazolást” – tette hozzá.

Suárez szerződtetése kétséget kizáróan jó döntés volt a Barcelona részéről. Az uruguayi csatár rendkívül eredményes triót alkot Lionel Messivel és Neymarral, ő az elmúlt másfél szezonban 71 tétmérkőzésen 51 gólt szerzett, és 35 gólpasszt osztott ki.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik