Barcelona: őt akarják? A Mundo címlapját már uralja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.10. 11:52
null
A Mundo Deportivo csütörtöki címlapja
Címlapján David Alaba hatalmas fotójával jelent meg csütörtökön a Mundo Deportivo, amely szerint az osztrák válogatott labdarúgó előkelő helyen szerepel a Barcelona erősítési kívánságlistáján.

A katalán sztárcsapat ügyeiben általában jól informált sportnapilap szerint David Alaba az „FC Barcelona nagy álma”, ő lehetne „az új Abidal”, ha szerződtetnék.

A Mundo emlékeztet: az osztrák válogatott játékos – aki más klubok, így például a Real Madrid érdeklődését is felkeltette – 2018-ig szerződésben áll a Bayern Münchennel, amely ráadásul szeretné is meghosszabbítani a megállapodást.

A lap szerint a Barcának a 60 millió eurós kivásárlási ár alatt nem érdemes próbálkoznia.

A védőként és középpályásként is bevethető Alaba erényei közül a Mundo a sokoldalúságát, a játékintelligenciáját és a gyorsaságát emeli ki, említést tesz remek bal lábáról, továbbá arról, hogy a tizenegyesek végrehajtásakor is lehet rá számítani.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik