Barcelona: Messi is tulajdonos lett Piqué klubjánál

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2019.01.10. 09:33
Lionel Messi és Cesc Fabregas is tulajdonrészt vásárolt a spanyol ötödik vonalban szereplő FC Andorrában.

Lionel Messi az FC Andorrában? A hír igaz, habár az FC Barcelona klasszisa nem játékosként, hanem résztulajdonosként segíti a katalán regionális bajnokságban, a spanyol ötödosztályban szereplő együttest.

Rajta kívül a világ- és Európa-bajnok Cesc Fabregas is tulajdonrészt szerzett a klubban, amelyet nemrég vásárolt meg Gerard Piqué cége, a Kosmos.

Ez azt jelenti, hogy már három világsztár egyengeti a csapat útját, nem csoda, hogy a helyi lap, a Diari d’Andorra címoldalon számolt be a nagy hírről. A cél, hogy az együttes feljusson a spanyol negyedosztályba, ennek érdekében az elmúlt napokban több játékossal erősített. Mások mellett immár a Barcelonával 2013-ban bajnoki címet nyerő, 2014 áprilisában elhunyt Tito Vilanova fia, Adria Vilanova is az FC Andorra játékosa, akárcsak a korábban az észak-amerikai profi ligában (MLS) szereplő New York Cosmosban is megforduló Ruben Bover.

Messiyah LM10 on Twitter

BREAKING Lionel #Messi and Cesc #Fabregas are the new shareholders of #Piqué's club, FC Andorra!

Footballogue on Twitter

Investissement] Selon @diariandorra, Lionel Messi et Cesc Fabregas ont investi dans le FC Andorra (5e division espagnole), propriété du groupe Kosmos, entreprise de Gerard Piqué. Toutefois, ils seraient actionnaires minoritaires. via Foot Mercato

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik