Barcelona: Messi az új kapitány, megvan a három helyettese

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.10. 16:11
null
Andrés Iniesta (jobbra) az elmúlt idény végén végleg átadta a kapitányi karszalagot Messinek (Fotó: AFP)
Ahogyan arra számítani lehetett, Andrés Iniesta távozása után Lionel Messi lett az FC Barcelona új csapatkapitánya – jelentette be a katalán labdarúgóklub a hivatalos honlapján.

 

Az ötszörös aranylabdás már az előző szezonban is sokszor viselte a csapatkapitányi karszalagot, de amikor Iniesta a pályán volt, akkor mindig a spanyol futballista töltötte be a tisztséget. Ettől a szezontól azonban már Messi az első számú választás, helyettesei pedig Sergio Busquets, Gerard Piqué és Sergi Roberto lesznek.

Az új felállással a Barcelonánál a 2014–2015-ös idény óta először alkotja négy saját nevelésű, a La Masiáról kikerülő futballista a kapitányi csapatot: akkor a Xavi, Iniesta, Messi, Busquets négyest illette meg ez a dicsőség.




Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik