Barcelona: hetekre kidőlt a balszerencsés brazil

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.04.03. 10:30
null
A sérülés nem súlyos, de Rafinhának pihennie kell (Fotó: AFP)
Térdsérülés miatt nem számíthat Rafinhára a következő mérkőzéseken Luis Enrique, a Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzője.

 

A támadó középpályás vasárnap este bő negyedóra elteltével kénytelen volt elhagyni a pályát Granadában, ahol csapata 4–1-re győzött.

A katalán klub közleménye szerint Rafinhának az ízülete sérült meg a jobb térdében. A tréner ennek tudatában úgy fogalmazott, hogy bár nem tűnik súlyosnak az eset, a brazil futballista „a következő hetekben” nem lesz bevethető, ami jelentős veszteség a Barcelonának.

A 24 éves válogatott játékosnak 2015-ben szalagszakadása volt a jobb térdében, ami miatt több hónapot kihagyott, az idén pedig már kénytelen volt megküzdeni egy orrtöréssel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik