Barcelona: három és fél hónapja erre a hírre vártak a szurkolók

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.02. 20:10
Az FC Barcelona labdarúgócsapata a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a súlyos combsérüléséből felépülő Ousmane Dembélét egészségesnek nyilvánították az orvosok, így a francia támadó három és fél hónapos kihagyás után visszatérhet a pályára.

A katalánok tavaly augusztusban 105 millió euróért vásárolták meg Dembélét, akinek a harmadik mérkőzésén, a Getafe elleni idegenbeli bajnokin elszakadt egy ínszalag a bal combjában, ezért meg kellett műteni, majd több hónapos rehabilitáció várt rá.a Getafe elleni idegenbeli bajnokin elszakadt egy ínszalag a bal combjában, ezért meg kellett műteni, majd több hónapos rehabilitáció várt rá.

A 20 éves szélső december 6-án kezdte a mielőbbi felépüléshez szükséges speciális edzésmunkát, de az orvosok engedélyét csak szűk egy hónappal később, január 2-án kapta meg a játékra.

Ernesto Valverde vezetőedző tehát a Celta Vigo elleni csütörtöki kupameccsen már számíthat Dembélére, aki eddig egy gólpasszt jegyzett a Barcelona színeiben.

DEMBÉLÉ REHABILITÁCIÓJA MÁSFÉL PERCBEN



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik