Barcelona: Guardiola nem tér vissza a klubhoz

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
2013.05.03. 10:03
null
Guardiola volt a nagyszabású rendezvény díszvendége (Fotó: Reuters)
A nyártól a Bayern München labdarúgócsapatát irányító Josep Guardiola kijelentette, a távolabbi jövőben sem kíván újra az FC Barcelonánál dolgozni.

Az éppen Argentínában tartózkodó tréner elmondta, hogy ugyan nagyon szép időszaka volt életének a katalán csapat kispadján töltött négy év, ám lezártnak tekinti barcelonai korszakát.

„Mindennek van eleje és vége, s a lezárás akkor jön el, amikor úgy érzed, elég volt, s nekem elég volt” – mondta a barcelonai csapat egykori középpályása, akinek irányításával két Bajnokok Ligája-győzelmet aratott a klub, s egyértelműen évekig a világ legjobb csapatának számított.

„Csodás volt olyan nagyszerű futballistákat irányítani, mint akiket a Barcelonánál edzhettem” – mondta Guardiola, akit 120 gyerek faggatott, és persze szóba került Lionel Messi is, valamint az, hogy a szakember szokott-e játszani videojátékon.

„Kétlem, hogy Messi jobban játszik a Playstationben, mint a való életben. Én nem szoktam játszani, de a fiam igen, és Messi mindig benne van a csapatában. Megtiszteltetés volt Messit edzeni.”

Guardiola kiemelte, a Barcelonánál irányított játékosaiban azt szerette a legjobban, hogy imádták a labdarúgást, és mindig játszani akartak: „A játékosaim a Barcelonánál a legamatőrebb profik voltak, akiket valaha ismertem”.

A szakember a Bayern Münchennel kapcsolatos kérdésekre nem válaszolt, mivel addig nem akar új csapatáról nyilatkozni, amíg nem foglalja el a helyét a vezetőedzői poszton.

Később Guardiola száz vállalkozóval ebédelt együtt a jótékonysági esemény keretében, akik ezer euróig terjedő összeget fizettek, hogy ott lehessenek az asztalnál, és Gabriel Milito, David Trezeguet, illetve Alejandro Sabella is részt vett az eseményen.

A szakember jövőbeni csapata, a Bayern a BL mostani kiírásának elődöntőjében kétszer győzte le a Barcelonát, s egészen elképesztő, 7-0-s összesítéssel búcsúztatta.

Legfrissebb hírek

Máris sorsoltak: a Bayern München a harmadosztály bajnokával kezd a Német Kupában

Német labdarúgás
2026.06.06. 19:32

A PSG-t öt, az Arsenalt három játékos képviseli a BL-idény álomcsapatában

Bajnokok Ligája
2026.05.31. 18:34

A Barcelona bejelentette az angol vb-kerettag szerződtetését

Spanyol labdarúgás
2026.05.29. 21:32

Magyaros nyolcaddöntő, kilencgólos meccsek, és őrült elődöntő – a BL-idény tíz legérdekesebb mérkőzése

Bajnokok Ligája
2026.05.29. 17:46

653 gól, 623 sárga lap, jubileumok, klubrekordokok és egy kapusgól – a BL-idény számokban

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 12:44

Anthony Gordon közel 70 millió fontért igazolhat Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.05.28. 10:00

Távozik a Barca kétszeres aranylabdás játékosa – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.05.27. 09:10

La Liga: kiesett a Mallorca és a Girona

Spanyol labdarúgás
2026.05.23. 23:25
Ezek is érdekelhetik