Barcelona: egy „utolsó simítás” a téli piacról? De ki lesz az?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.21. 13:27
null
Josep Bartomeu egy korábbi sajtótájékoztatón (Fotó: AFP)
Josep Maria Bartomeut, az FC Barcelona elnökét a téli erősítésekről is faggatták hétfő este, az év legjobb katalán sportolóinak díjazása alkalmával. Ami a 2017 legjobb katalán labdarúgójának járó díjat illeti, nem meglepő módon Barca-játékos a kitüntetett: Sergi Roberto.

 

„Mások talán illetékesebbek az erősítésekről beszélni, gondolok itt elsősorban Pep Segura menedzserre és Oscar Grau igazgatóra – válaszolt a nekiszegezett kérdésre Josep Bartomeu, majd így folytatta: – Elégedettek vagyunk a csapattal, de a Barca sohasem habozik, ha lehetőség nyílik a további erősítésre. Mindent meg akarunk nyerni, a bajnokságot, a kupát, a Bajnokok Ligáját, és elképzelhető, hogy ehhez az igazolások területén szükség lesz egy utolsó simításra.”

Az eseményről tudósító lapoknak a csapattal korábban hírbe hozott játékosok közül Philippe Coutinho, Ángel Di María, Antoine Griezmann, valamint Mesut Özil neve ugrott be, mint esetleges „utolsó simítás”.

Bartomeu szerint az erősítésnél is fontosabb a mostani keret magjának egyben tartása – ennek érdekében nemcsak Lionel Messivel tárgyalnak a hosszabbításról, hanem például készül az új ajánlat Sergi Robertónak is, akit 2017 legjobb katalán futballistájának választottak.

„Az életem klubja a Barca, örökké itt szeretnék futballozni – reagált a 25 éves labdarúgó. Szeretném egyértelművé tenni: senki se aggódjon a szerződéshosszabbításom miatt. Boldog vagyok, hogy ebben a klubban nevelkedhettem, és beverekedtem magam a világ legjobb csapatába. Nekem itt a legjobb.”

Sergi Roberto jelenlegi szerződése 2019-ben jár le, és a 40 millió eurós kivásárlási árának kifizetésén már nem egy angol klub elgondolkodott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik