Barcelona: Casilla lehet a távozó Valdés utódja - sajtóhír

Vágólapra másolva!
2013.02.13. 12:53
A Mundo Deportivo értesülései szerint az Espanyol labdarúgócsapatának kapusa, Francisco Casilla a Barcelona favoritja a távozó Victor Valdés pótlására.

A katalán napilap szerint a Barca öltözőjében viszonylagos összhang van arról, hogy a városi rivális 26 éves kapusa alkalmas lehet megállni a helyét a világ- és Európa-bajnok kolléga utódjaként. A lap szerint a katalán nagycsapat vezetősége a nyáron kísérletet akar tenni arra, hogy Neymart mégis Európába csábítsa a világbajnokság előtt, ezért aligha lenne képes egy neves kapusért is kiemelkedő összeget fizetni, így Casilla ideális célpontnak számít.

Casilla a szezon elején csak második számú kapusnak számított Cristian Álvarez mögött az Espanyolban, ám az argentin kapuvédő sérülése következtében az elmúlt hetekben bekerült a csapatba, és nem is teljesített rosszul, nyolc mérkőzésen 10 kapott gólnál tart.

Korábban a Mundo Deportivo volt az is, amely arról adott hírt, hogy bár Valdés szerződése csak a következő idény végén jár le, a kapuvédő már a szezon végén távozik a Barcelonától.

Korábban beszámoltunk arról, hogy Valdés gyakorlatilag nincs beszélő viszonyban Andoni Zubizarreta sportigazgatóval, miután összekülönböztek a kapusedző kérdésén, pedig a 2011-es Bajnokok Ligája-győzelem után elismerése és tisztelete jeléül még neki adta emlékbe a mezét.

A 31 éves kapus mindent megnyert a Barcelonával, korábbi nyilatkozatában azonban arról beszélt, hogy testileg és szellemileg nagyon kiégette őt a mögötte hagyott évtized, amióta ő számít az együttes első számú kapusának.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik