Barcelona: „Bocsánatot kérek, miattam veszítettünk!”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.03. 07:23
null
Marc-André ter Stegen egy nehéz pillanata (Fotó: Reuters – archív)
Marc-André ter Stegen, a Barcelona kapusa az első és a negyedik gólnál is nagyot hibázott vasárnap a Celta Vigo ellen. A német labdarúgó a mérkőzés után magára vállalta a felelősséget a 4–3-as vereségért.

 

„Az utolsó leheletünkig küzdöttünk, de a hibám megpecsételte a sorsunkat. Bocsánatot kérek a csapattól a történtekért” – mondta Marc-André ter Stegen a beIN Sportsnak.

„Jordihoz (Albához) szerettem volna visszaküldeni a labdát, sajnos elrontottam, amiért ismételten bocsánatot kérek a többiektől. Ha nem adom el a labdát, talán megnyerjük a mérkőzést, egyértelmű, hogy az én hibám miatt nem maradt erre esélyünk.”

„A történtek ellenére nem változtatok a játékstílusomon – folytatta Ter Stegen. – Ilyesmi csak egyszer fordul elő. Nagyon fáj ez a vereség, de nem szabad megtorpannunk. A válogatott szünet után ott kell folytatnunk, ahol a Celta-meccs előtt abbahagytuk.”

Gerard Piqué sem tört pálcát csapatársa felett.

„Marc lehetett volna óvatosabb? Szó se róla, igen, de a játékba való bekapcsolódásaiból eddig nagyon sokat profitáltunk, általában nyertünk azon, ha kockáztatott – fogalmazott a védő. – Jól teszi, ha a jövőben is bátran vállakozik. A szünet után, amikor már minden mindegy alapon támadtunk, jól játszottunk, majdnem vissza is hoztuk a meccset. Én igyekszem ezt megőrizni erről az estéről.”

Luis Enrique vezetőedző röviden, de hasonlóan kommentálta a kapus hibáját.

„A Barcelona kapusának mindig fel kell vállalnia a kockázatot. Ezúttal is csapatként veszítettünk, sok mindenben javulnunk kell.”

EMLÉKEZTETŐ

SPANYOLORSZÁG, LA LIGA
7. FORDULÓ
Celta Vigo–Barcelona 4–3
(Sisto 22., Aspas 31., Mathieu 33. – öngól, P. Hernández 77., ill. Piqué 58., 87., Neymar 64. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Atlético Madrid 7 4 3 14–2 +12 15
2. Real Madrid 7 4 3 16–7 +9 15
3. Sevilla 7 4 2 1 13–10 +3 14
4. Barcelona 7 4 1 2 22–10 +12 13
5. Villarreal 7 3 4 9–4 +5 13
6. Athletic Bilbao 7 4 3 10–8 +2 12
7. Las Palmas 7 3 2 2 16–13 +3 11
8. Eibar 7 3 2 2 9–7 +2 11
9. Real Sociedad 7 3 1 3 9–9 0 10
10. Celta Vigo 7 3 1 3 9–11 –2 10
11. Leganés 7 3 1 3 7–10 –3 10
12. Alavés 7 2 3 2 8–7 +1 9
13. Deportivo La Coruna 7 2 2 3 5–6 –1 8
14. Málaga 7 2 2 3 7–9 –2 8
15. Betis 7 2 2 3 8–12 –4 8
16. Sporting Gijón 7 2 1 4 6–16 –10 7
17. Valencia 7 2 5 9–14 –5 6
17. Espanyol 7 1 3 3 9–14 –5 6
19. Osasuna 7 3 4 7–15 –8 3
20. Granada 7 2 5 7–16 –9 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik