Barcelona: a rekordigazolás felépülhet az el Clásicóra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.20. 08:19
null
Dembélé mihamarabbi felépülésében bíznak a Barcelonánál (Fotó: AFP)
A katalán Sport információja szerint a vártnál gyorsabban halad Ousmane Dembélé felépülése, és még az sem kizárt, hogy az FC Barcelona nyáron igazolt szélsője felépül a decemberi, Real Madrid elleni rangadóra.

 

A Barcelona a nyáron Neymar távozása után klubrekordot jelentő 105 millió euróért szerződtette a francia szélsőt, ám finoman szólva sem indult jól a spanyolországi karrierje. Szeptember 16-án, a 4. fordulóban, a Getafe ellen 2–1-re megnyert idegenbeli mérkőzésen szenvedett súlyos combsérülést, majd miután megműtötték, legalább három-négy hónap kihagyást jósoltak neki az orvosok.

A hírek szerint még a klub alkalmazottait is meglepte, hogy a 20 éves futballista milyen hozzáállással és elszántsággal dolgozik nap mint nap a felépülésén, így ha minden jól megy, nemsokára elkezdheti a labdás edzéseket is. Az egyelőre kérdéses, hogy mikor játszhat ismét, jelenleg még a Barcelonánál sem bíznak különösebben abban, hogy pályára léphet december 23-án, a Real Madrid elleni Clásicón.

Az őt műtő orvos, Sakari Orava mindenesetre nemrég sejtelmesen azt mondta, ha így halad a felépülése, elképzelhető, hogy Dembelé ott lehet a Real elleni rangadón. Szó se róla, jó kis karácsonyi ajándék lenne a Barcának, amely 12 forduló után veretlenül vezeti a bajnokságot, megelőzve a szintén remekül rajtoló Valenciát.

AZ ÁLLÁS
1. FC Barcelona 12 11 1 33– 4 +29 34
2. Valencia 12 9 3 32–11 +21 30
3. Real Madrid 12 7 3 2 22– 9 +13 24
4. Atlético Madrid 12 6 6 16– 6 +10 24
5. Sevilla 12 7 1 4 14–12 +2 22
6. Villarreal 12 6 3 3 19–12 +7 21
7. Real Sociedad 12 5 3 4 25–22 +3 18
8. Betis 11 5 2 4 21–20 +1 17
9. Leganés 12 5 2 5 9–11 –2 17
10. Getafe 12 4 4 4 19–14 +5 16
11. Girona 12 4 4 4 14–17 –3 16
12. Levante 12 3 6 3 14–15 –1 15
13. Celta Vigo 12 4 2 6 23–19 +4 14
14. Espanyol 12 3 4 5 9–15 –6 13
15. Athletic Bilbao 12 3 3 6 12–16 –4 12
16. Deportivo La Coruna 12 3 2 7 15–23 –8 11
17. Eibar 11 2 2 7 6–25 –19 8
18. Málaga 12 2 1 9 9–25 –16 7
19. Alavés 12 2 10 6–20 –14 6
20. Las Palmas 12 2 10 8–30 –22 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik