Barcelona: a Mikulás nem mese! Valójában Neymar az! - kép

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.26. 10:21
null
Egy brazil Mikulás Barcelonában
A brazil labdarúgó-válogatott csapatkapitányát, a Barcelona klasszisát, Neymart igencsak meghatotta karácsonykor az ünnepi hangulat, ennek következtében szakállát fehérre festette, majd az erről készített fényképet feltöltötte saját Instagram profiljára.

Az extravagáns támadó sohasem ment a szomszédba, ha a külcsínt kellett feldobnia kicsit – főként, ha a hajviseletéről van szó, de az arcszőrzet is adja magát, mint jelen eset jól példázza –, és ellentétben a visszahúzódó klubtárssal, Lionel Messivel, mindezt bátran meg is osztja a nyilvánossággal.

Igaz, az is könnyen meglehet, hogy csak úgy járt, mint Tim Allen a húsz évvel ezelőtt bemutatott Télapu című filmben: egy nap arra ébredt, hogy ő a Télapó, és hiába próbált meg küzdeni ellene (naponta többször borotválkozott, ám egyre nagyobb, sűrűbb és fehérebb lett a szakálla), idővel belátta tehetetlenségét, és inkább a jó ügynek szentelte magát, a gyerekek legnagyobb örömére.

Lehet, hogy Neymart a december 7-i, Espanyol ellen 5–1-re megnyert bajnokin láthattuk utoljára futballozni? Gyanús is volt, hogy azóta két bajnokin sem tűnt fel. Még, hogy kisebb sérülése lett volna, na persze... És így legalább már az okot is tudjuk, hogy a katalánok nélküle miért játszottak szenvedős 0–0-t a Getaféval. Sokkolta őket a hír, hogy csapattársuk a Mikulás, vagy még inkább edzés és felkészülés helyett a karácsonyi kívánságokkal zaklatták az eredetileg brazil származású ajándékosztót.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik