Barcelona: a klub közvetíteni kíván a katalán válságban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.10.06. 13:45
Címkék
A katalán függetlenség kinyilvánításának tervére reagálva kezdeményezések egész sora indul Spanyolországban, szorgalmazva a spanyol és katalán kormány közötti párbeszédet, a kialakult krízishelyzet tárgyalásos rendezését.

„Beszéljenek, mielőtt több kárt okoznak nekünk” – írta internetes közösségi oldalán Andrés Iniesta, az FC Barcelona csapatkapitánya még csütörtökön, csatlakozva azon közéleti szereplők és művészek sokaságához, akik már kifejezték hasonló véleményüket az elmúlt napokban. Andrés Iniesta, az FC Barcelona csapatkapitánya még csütörtökön, csatlakozva azon közéleti szereplők és művészek sokaságához, akik már kifejezték hasonló véleményüket az elmúlt napokban.

Maga a katalán futballklub vezetősége azt jelentette be, hogy szívesen vállalna közvetítőszerepet a felek között, ennek érdekében csatlakozott egy frissen alakult testülethez, amelynek neve: Független bizottság a párbeszédre, közvetítésre és a megbékélésre.

A bizottságot a barcelonai ügyvédi kamara hozta létre azzal a szándékkal, hogy betöltse a közvetítő szerepét a spanyol és katalán kormány között. Támogatói között tudhatja már a legnagyobb spanyolországi dolgozói érdekképviseleteket és több egyetem képviselőit is, mások mellett.

Rajtuk kívül is többen jelentkeztek már közvetítőnek: például a teljes katalán evangélikus tanács, Inigo Urkullu baszk elnök, a katalán ombudsmani tanács, és Pablo Iglesias, a baloldali Podemos (Képesek vagyunk rá) nevű párt főtitkára is.

Hablamos? Parlem? (Beszélünk?) – ezen a néven indítottak mozgalmat civilek Spanyolországban. „Itt az idő kimondani, hogy Spanyolország jobb, mint a vezetői” – állítják.

Alapvetésük szerint a párbeszéd hiánya zsákutcába vezetett, és a társadalom többsége valójában mindenek előtt egy jobb országot akar.

A mozgalom színe a fehér, amely a tiszta lapot jelképezi. Arra kérik azokat, akik egyetértenek velük, hogy az ablakokban, erkélyeken a katalán vagy spanyol zászlókat cseréljék fehérre, s szombaton vonuljanak városaik önkormányzata elé fehérbe öltözve.

A pillanatnyi helyzet szerint a katalán kormány kész elfogadni egy közvetítőt, de nem mond le a függetlenség kinyilvánításáról. Ám a spanyol kormány még közvetítők útján sem hajlandó tárgyalni a katalán vezetéssel, amíg Barcelona nem tesz le függetlenségi követeléseiről.

Katalóniában múlt vasárnap függetlenségi népszavazást tartottak annak ellenére, hogy azt a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztette. A referendum a spanyol rendőrök és a szavazók közötti összecsapásba torkollt. Az előzetes eredmények szerint a választásra jogosultak 42.3 százaléka vett részt a népszavazáson, összesen 2.26 millióan, akiknek 90 százaléka, 2.02 millió támogatta az elszakadást Spanyolországtól.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik