Barcelona: 90 millió eurót ajánlottak Dembéléért – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.10. 21:40
A Sky németországi tudósítója szerint a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő FC Barcelona 90 millió eurós ajánlatot tett a Borussia Dortmundnak Ousmane Dembéléért.

Mint ismert, a katalánok a 20 éves francia támadóval szeretnék pótolni a 222 millió eurós világrekordért a PSG-hez távozó Neymart.

Dembélé is távozni szeretne, és ezért már a német csapat edzésére sem látogatott el. Nem sokkal később a Borussia bejelentette, hogy megbüntetik.

A csütörtök délután kiadott közleményében Michael Zorc sportigazgató elmondta, a vezetőedzővel együtt úgy döntöttek, megbüntetik a játékost, aki így a hét hátralévő részében nem vehet részt az edzéseken, és nem léphet pályára szombaton a Német Kupa első fordulójában az alacsonyabb osztályú Rielasingen-Arlen elleni meccsen.

„A híresztelések ellenére Dembélé jelenleg is a Dortmund játékosa. A lépése nyilvánvalóan tudatos volt, ezért döntöttünk a szankció mellett” – nyilatkozta a klubvezető.

A Bild szerint Dembélé szerződésében nincs kivásárlási ár, így csak a Dortmundon múlik, hogy eladják-e vagy sem.

Nos, úgy tűnik, a Dortmund nem kívánja eladni őt, legalábbis 90 millió euróért nem – a Sky forrása szerint ugyanis a németek elutasították a Barca ajánlatát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik