Barcelona: újabb sérültek, 13 mezőnyjátékos maradt holnapra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.28. 14:09
Nem a legjobb előjelekkel várja a Granada elleni hazai bajnokit az FC Barcelona labdarúgócsapata. A címvédő újabb két labdarúgója vált harcképtelenné a szombati találkozó előtt, így Luis Enrique vezetőedző csupán tizenhárom mezőnyjátékosra számíthat az első keret tagjai közül.

A katalánoktól a héten Arda Turan és Aleix Vidal dőlt ki, így már rájuk sem számíthat a tréner. A Barcánál különösen a védelemben vannak komoly gondok, hiszen onnan Gerard Piqué, Jérémy Mathieu és Jordi Alba is hiányzik.

A keretben most összesen négy védő van, a tartalékok közül így Marlont és Nilit is riasztották. A fiatalok már a felnőttekkel edzenek és a meccskeretben is ott lesznek. Csakúgy, mint a középpályán bevethető Carles Alená. Arda Turan mellett a középpályások közül Andrés Iniesta dőlt ki korábban hetekre.

Sérüléshullám ide vagy oda, a mérkőzés toronymagas esélyese a házigazda Barca. A döntetlen már nagyon jól fizet, a vendégsikerről nem is beszélve. De adott helyzetben talán vállalható némi rizikó.

SPANYOL LA LIGA
10. FORDULÓ
PÉNTEK
20.45: Leganés–Real Sociedad (Tv: Sport1)
SZOMBAT
13.00: Sporting Gijón–Sevilla (Tv: Sport2)
16.15: Alavés–Real Madrid (Tv: Sport2)
18.30: Atlético Madrid–Málaga (Tv: Sport2)
20.45: Barcelona–Granada (Tv: Sport1)
VASÁRNAP
12.00: Eibar–Villarreal (Tv: Sport2)
16.15: Athletic Bilbao–Osasuna
18.30: Betis–Espanyol (Tv: Sport1)
20.45: Las Palmas–Celta Vigo (Tv: Sport1)
HÉTFŐ
20.45: Deportivo La Coruna–Valencia

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 9 6 3 24–9 +15 21
2. Sevilla 9 6 2 1 17–12 +5 20
3. Barcelona 9 6 1 2 29–12 +17 19
4. Villarreal 9 5 4 16–5 +11 19
5. Atlético Madrid 9 5 3 1 21–4 +17 18
6. Athletic Bilbao 9 5 4 14–12 +2 15
7. Real Sociedad 9 4 1 4 14–12 +2 13
8. Celta Vigo 9 4 1 4 13–17 –4 13
9. Las Palmas 9 3 3 3 17–15 +2 12
10. Málaga 9 3 3 3 12–10 +2 12
11. Eibar 9 3 3 3 14–13 +1 12
12. Betis 9 3 2 4 11–19 –8 11
13. Alavés 9 2 4 3 9–11 –2 10
14. Leganés 9 3 1 5 9–17 –8 10
15. Valencia 9 3 6 13–18 –5 9
16. Espanyol 9 1 5 3 12–17 –5 8
17. Deportivo La Coruna 9 2 2 5 6–14 –8 8
18. Sporting Gijón 9 2 2 5 7–18 –11 8
19. Osasuna 9 1 3 5 11–19 –8 6
20. Granada 9 3 6 8–23 –15 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik