nemzetisport.hu 2016.02.10 13:29 Frissítve: 2016.02.10 13:35

Barca: szinte a teljes alapcsapat pihenőt kapott, 11 hiányzó

Luis Enrique, a Barcelona vezetőedzője kijelölte 18 fős keretét a Valencia elleni Király-kupa-elődöntő visszavágójára. Mivel a katalánok a párharc első meccsét hazai pályán 7–0-ra megnyerték, az idegenbeli meccsen alaposan felforgatott összeállításban lépnek majd pályára, az alapemberek közül többen el sem utaztak az együttessel.

 

Kimaradt a keretből a veseproblémái miatt kisebb orvosi beavatkozáson áteső Lionel Messi, az eltiltástól fenyegetett Gerard Piqué, Javier Mascherano, Andrés Iniesta és Luis Suárez, az apróbb lábsérüléssel bajlódó Arda Turan, továbbá Claudio Bravo, Daniel Alves, Jordi Alba, Sergio Busquets és Neymar. A névsor alapján kijelenthető, hogy Ivan Rakitic kivételével Luis Enrique a teljes alapcsapatát otthon hagyta.

A B-csapat játékosai közül Sergi Samper, Gerard Gumbau, Wilfrid Kaptoum, Juan Cámara és Dani Romera került be a keretbe, valamint lehetőséget kaphat Tajti Mátyás csapattársa, a korosztálya egyik legtehetségesebb játékosának tartott Carles Alena is.

A továbbjutás kiharcolása valószínűleg az erősen tartalékos csapattal sem forog veszélyben, a klubrekord viszont igen. A katalánok 28 tétmeccs óta veretlenek, és ha szerdán sem kapnak ki, megdöntik a Pep Guardiola irányítása alatt felállított csúcsot.

A BARCELONA 18 FŐS KERETE A VALENCIA ELLEN
Kapusok:
Ter Stegen, Masip
Védők: Aleix Vidal, Douglas, Bartra, Vermaelen, Mathieu, Adriano
Középpályások: Samper, Rakitic, S. Roberto, Gumbau, Kaptoum, Alena
Támadók: Cámara, Romera, Munir, Sandro

SPANYOL KIRÁLY-KUPA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

Szerda, 21.00: Valencia–Barcelona (Tv: DIGI Sport1)
Az első mérkőzésen: 0–7

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.03.08 12:25:54

Spanyol labdarúgás R. B.

A Real Madrid kapitánya 2014 óta 25-ször talált be, ebből 20-szor döntetlen vagy vesztes állásnál.

2017.03.02 14:16:11

Spanyol labdarúgás nemzetisport.hu

Cristiano Ronaldóra más szabályok vonatkoznak Madridban, mint az átlagemberekre.

2017.02.28 15:46:09

Spanyol labdarúgás nemzetisport.hu

A batyu kisebb ajándéktárgyakat – tollakat, kitűzőket, kulcstartókat – tartalmazott.

2017.02.26 15:34:40

Spanyol labdarúgás nemzetisport.hu

Az első félidőben több helyzetük volt a „matracosoknak”, akik csak egyszer találtak be később.

2017.02.18 12:27:38

Spanyol labdarúgás nemzetisport.hu

A Real Madrid portugál sztárja a Hayat Köprüsü sorozatban kaphat szerepet.