Barca: Nehéz feldolgozni Vilanova és Abidal betegségét - Messi

2013.03.07. 16:20
null
Abidal (hátul) már újra Messiékkel edzhet (Fotó: Reuters)
Lionel Messi, a Barcelona labdarúgócsapatának argentin játékosa a klub csütörtöki sajtótájékoztatóján kifejtette: az egész csapatnak nehéz volt Tito Vilanova, valamint Éric Abidal betegségének feldolgozása, de képesek lesznek túllépni ezen.

Mint ismert, Abidalnál 2011 márciusában diagnosztizáltak daganatot a májában, majd rá egy évre májátültetésen esett át, azóta folyamatosan küzdött a teljes felépülésért, míg végül az orvosok február végén megadták neki az engedélyt a játékra.

„Amit Éric átélt és ahogy küzdött, az egyszerűen elképesztő, egyben példaértékű, csak csodálni tudom a bátorságát – dicsérte Messi a francia védőt. – El sem tudják képzelni, milyen keményen küzdött azért, hogy újra visszanyerje régi formáját, és velünk edzhessen. Az ereje az egész csapatot összekovácsolta.”

Tito Vilanova rákbetegsége tavaly decemberben újult ki, a gránátvörös-kékek vezetőedzőjének fültőmirigyéből szinte azonnal el is távolították a daganatot. Január elején visszatért a Barcelonához, ám a hónap végén New Yorkba kellett utaznia további kezelésekre. A klub tájékoztatása szerint a szakember egyre jobb állapotban van, és áprilisban ismét leülhet a kispadra.

„Nehéz volt feldolgozni Vilanova és Abidal betegségét, hiszen nagyon mélyen érintett minket mindkét eset. Nem lesz egyszerű túllépni ezen, de együtt, csapatként képesek leszünk rá” – zárta nyilatkozatát az argentin.

Legfrissebb hírek

José Mourinho megérkezett Madridba, holnap bemutatják – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
7 órája

„Nem igaz!" – máris cáfolják, hogy Haaland a Real Madridba igazolna

Spanyol labdarúgás
2026.06.04. 11:04

Csütörtökön nagy bejelentést tesz a Real Madrid elnöke – megnevezi, kit igazol le biztosan

Spanyol labdarúgás
2026.06.03. 09:27

A Konferencialiga döntősétől érkezett a Villarreal új vezetőedzője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.01. 12:51

A Barcelona bejelentette az angol vb-kerettag szerződtetését

Spanyol labdarúgás
2026.05.29. 21:32

Anthony Gordon közel 70 millió fontért igazolhat Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.05.28. 10:00

Távozik a Barca kétszeres aranylabdás játékosa – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.05.27. 09:10

La Liga: kiesett a Mallorca és a Girona

Spanyol labdarúgás
2026.05.23. 23:25
Ezek is érdekelhetik