Barca: Idén nem volt esélyem megnyerni az Aranylabdát – Messi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.27. 13:06
null
Lionel Messinek Aranylabdából és immár Aranycipőből is öt pihen a vitrinjében – már csak az ötödik BL-serleg hiányzik (Fotó: Marca)
Hosszabb interjút adott a Marca két újságírójának, Carlos Carpiónak és Luis Fernando Rojónak a Barcelona támadója, Lionel Messi – az anyag eredeti szövegéhez csak néhány sajtóorgánum jutott hozzá, köztük a Nemzeti Sport is. A támadó beszélt problémás csapattársáról, Ousmane Dembéléről, a jelenkor másik extraklasszisáról, Cristiano Ronaldóról, valamint a 2018-as Aranylabda-szavazásról és a családjáról is.


– Újabb év, ez már az ötödik Aranycipője. Hogyan érzi magát, nem fáradt bele az ismételt sikerbe?
– Szép elismerés, ami mindenkinek szól. Ez a csapat díja – ahogyan az is közös érdemünk, ha a kapusunk megnyeri a Zamora-díjat. Ez a csapat közös elismerése, örülök, hogy ismét nyerhettem.

– Öt Aranycipő, öt Aranylabda – már csak az ötödik Bajnokok Ligája-trófea hiányzik?

– Jó lenne. Ahogy a szezon elején mondtuk, a Bajnokok Ligája különleges jelentőséggel bír, idén szeretnénk újra megnyerni.

– Élete ezen pontján még a futballé a főszerep, vagy már a család van az előtérben?

– Mióta megszülettek a gyerekeim, a családomé az elsőbbség. Ez a legfontosabb tényező. Nyilván szeretem a futballt, ezért élek, de a család mindenek felett áll.

– Megelégszenek a három gyermekkel, vagy lesz még folytatás?
– Ciro még csak most kezd felállni. Antonella és én szeretnénk még egy kislányt, de meglátjuk, még korai erről beszélni.

– Láttuk a gyermekeit, Thiagót és Mateót a Camp Nouban – miről kérdezgetik Önt, milyen dolgok keltik fel az érdeklődésüket?
– Mindketten nagyon szeretik a futballt. Thiago idősebb, így jobban átlátja a játékot, és mindent megbeszélünk. Leköti a mérkőzés, mindenre figyel.

Az European Sports Media (ESM) tagjaként a Nemzeti Sportnak is volt lehetősége két kérdést feltenni Lionel Messinek, amelyből az egyik bekerült a Marca által készített, a kontinens több vezető lapja által publikált interjúba. Lapunk azt kérdezte a meglehetősen diplomatikus választ adó argentin támadótól, mit válaszolna, ha egy angyal felajánlaná, hogy a fia, Thiago minden idők legjobb futballistája lehet, de a Real Madrid futballistájaként.

 

„Nem tudom, Thiago mivel szeretne foglalkozni a jövőben, mert még nagyon fiatal. Én csak annyit szeretnék, hogy élvezze, amit csinál, és találja meg a saját útját. Számomra mindegy, hogy végül futballista lesz-e vagy sem, az egyetlen ami számít, hogy boldog ember legyen” – válaszolta.

– Az édesapját is számon kéri?

– Igen, igen… Már kaptam néhány kritikát. Követi a Barcelonát, a La Ligát és a Bajnokok Ligáját is. Kérdéseket tesz fel, híreket közöl, és azt is elmondja, ha nem mennek olyan jól a dolgok.

– Igaz, hogy amikor a Barcelona veszít, nem beszélnek otthon a futballról?

– Korábban így volt, de már nem. Mindig nehéz megemészteni a vereségeket és a gyenge teljesítményeket, ám Thiago kikényszeríti, hogy elmagyarázzam, mi történt és miért nem nyertünk. Már sokkal többet beszélünk ilyenkor.

A Barcelona csapatkapitánya 2018-ban is sok gólért adhatott hálát, de a családja a futballnál is fontosabb számára (Fotó: AFP)
A Barcelona csapatkapitánya 2018-ban is sok gólért adhatott hálát, de a családja a futballnál is fontosabb számára (Fotó: AFP)


– Most következik az argentin vakáció, hogyan tölti a karácsonyt?
– Amikor csak tudjuk, ott töltjük a karácsonyt. Különleges és gyönyörű napok ezek: találkozunk az ismerőseinkkel, az idő kellemes, mi pedig ünneplünk. A gyerekekkel töltött napok különböznek ettől, velük a Télapó miatt még jobban szórakozunk.

– Barcelonai csapattársa, Marc-André ter Stegen csupán a kispadra fért oda a német válogatottban a világbajnokságon. Inkorrektnek érezte annak fényében, hogy neki remek idénye volt, viszont Manuel Neuer a Bayern Münchennél sérüléssel bajlódott?

– Meglepett. Marcnak nagyon jó éve volt, de ez az ő döntésük.

– Melyiknek örülne jobban: ha olyan kollégája lehetne, mint Leroy Sané, vagy annak, ha ismét Pep Guardiolával dolgozhatna?
– Mindig öröm nagyszerű futballistákkal játszani. Nehéz döntés, de inkább Guardiolával szeretnék újra dolgozni. A világ legjobb vezetőedzői közé tartozik.

– Hollandiában rengeteg szó esik De Ligtről és De Jongról – sőt, már Spanyolországban is. Látta már őket játszani? Mit gondol, jól illenének a Barcelona stílusához?

– A mienkhez nagyon hasonló iskolából jönnek, ugyanúgy dolgoznak, mint mi. Két fiatal, precíz labdarúgóról van szó, két nagyon jó futballistáról.

– Mi az Ön elérhetetlen álma? Van valami olyan, amit szeretne megtenni, de nem tud?

– Semmi sem elérhetetlen. Küzdenünk kell, mindent bele kell adnunk, hogy elérhessük a kitűzött céljainkat. Ezzel a hozzáállással és munkamorállal semmi sem lehetetlen.

– Nemrég azt mondta, hogy fejlődnie kell a tizenegyesekkel kapcsolatosan. Hogyan tud ebben javulni? Kapusok videóit nézve tanul, és gyakorol?
– Gyakorlom és videókat is nézek. Ma már mindent tanulmányozunk: a szabálytalanságokat, a büntetőket, az egész játékot. Mindent elemzünk, semmit sem bízunk a véletlenre.

– Viszont amikor leteszi a labdát egy szabadrúgás előtt, az majdnem felér egy fél góllal. Sok különbség van a tizenegyesek és a szabadrúgások között?

– Van különbség. Az egyiknél van sorfal, és távol vagyok a kaputól, másfajta lövés ez, nincs rajtam a nyomás, hogy gólt kell szerezni. A büntetőknél több veszítenivalóm van, a kapus kényelmesebben érezheti magát. A nyomás nagy különbség.

– Tavaly arról beszéltünk, hogy a Barcelona több védekező rekordot döntött meg, mint támadót. Mi történik a csapattal idén? Sok gólt kapnak.
– Idén ismét 4–3–3-ban játszunk. Tavaly két négyes sorunk volt, nagyon kevés helyünk maradt, nehezebben tudtunk gólokat szerezni. A mostani játékrendszerrel többet birtokoljuk a labdát, jobban is játszunk, de védekezésben le vagyunk fegyverezve, az ellenfél könnyeben megtalálja a réseket. Az elmúlt néhány mérkőzésen javultunk védekezésben, remélhetőleg ez folytatódik.

– Meglepi, milyen játékosok kerülnek ki az utánpótlásrendszerből?
– Először igen, ám minél többet edzünk együtt, annál kevesebb meglepetés ér. A Barcelona kiválóan kezeli a fiatalokat, fontos, hogy működjön ez a modell.

– Elképzelhetőnek tartja, hogy valaha tizenegy Barcelona-nevelés szerepeljen a felnőttcsapatban?
– Ez bonyolult kérdés. A fiatalok számára nem elérhetetlen az első csapat, megeshet, hogy lesz ilyen, de erre még sokat kell várni.

Messi szerint a fiatalok rengeteg ajánlatot kapnak máshonnan – a 21. évét januárban betöltő Carles Alená (jobbra) viszont már a Barca első csapatához tartozik (Fotó: AFP)
Messi szerint a fiatalok rengeteg ajánlatot kapnak máshonnan – a 21. évét januárban betöltő Carles Alená (jobbra) viszont már a Barca első csapatához tartozik (Fotó: AFP)


– Sergio Busquets azt mondta, a fiatalok siettetik, hogy feljebb lépjenek, és ahhoz, hogy ezt elérjék, ki kell zárniuk a sok pletykát. Egyetért ezzel?
– Mi más érában nőttünk fel. A fiatalok most rengeteg ajánlatot kapnak máshonnan, és azok, akik nem hisznek benne, hogy felkerülhetnek az első csapathoz, nemcsak a pénz miatt bólintanak rá egy-egy ajánlatra, hanem a játéklehetőség miatt is.

– A Barcelonában Jordi Albának nem volt riválisa a posztján az őszi szezonban, Samuel Umtiti még mindig problémákkal küzd, Rafinha pedig az egész idényre kidőlt. Nem túl sovány a játékoskeret? Januárban ráférne az erősítés?

– Ez az edző és a klub problémája. Szerintem nagyon jó a keret, és a második csapatban is vannak játékosok, akik gond nélkül beilleszkedhetnek.

– Hiányzik Andrés Iniesta?
– Természetesen, a pályán és azon kívül is. Éveken át együtt futballoztunk, sok közös emlékünk van a szabadidőnkből, az edzésekről, a meccsekről, furcsa, hogy nincs itt.

– Lát esélyt arra, hogy Neymar visszatérjen a Barcelonához?
– Ez elég bonyolult helyzet. Örülnénk ha visszatérne, mert a pályán és az öltözőben is sokat számított a jelenléte. Barátok vagyunk, sok szép és kevésbé szép közös emlékünk van. De nem egyszerű, arra sincs sok esély, hogy a Paris Saint-Germain elengedi.

– A bajnokság nagyon kiegyenlítettnek tűnik.
– Valóban, nagyon nehéz győzni, az összes együttes veszélyes ellenfél.

– A versenyképes csapatok száma megnőtt, már nem csak a nagy hármas van versenyben a bajnoki címért. Jó ez a Barcelonának?
– Nem csupán Spanyolországra jellemző, hogy két-három gárda küzd a trófeáért, a többiek pedig szinte másik ligát alkotnak. A mostani helyzet jó hatással van a bajnokságra, és a szurkolók is örülhetnek neki.

– Meglepte, hogy csak az ötödik lett az Aranylabda-szavazáson?
– Őszintén szólva nem érzem úgy, hogy nagy jelentősége lenne, persze kivételes trófeának tartom az Aranylabdát. Tudtam, hogy az idén nincs esélyem megnyerni, ezért nem lepett meg.

– Ebben az idényben a Bajnokok Ligájában is erősnek tűnik a Barcelona. Kiemelt jelentőségű most ez a sorozat?

– A Bajnokok Ligája minden évben kiemelt jelentőségű, mindig meg szeretnénk nyerni. Ez a legjobb sorozat, amelyben valaha játszottam. Ezt mindenki meg akarja nyerni.

– Ousmane Dembélé Tottenhamnek lőtt gólja különleges volt. Nagyszerű játékos, de a pályán kívül éretlennek tűnik.
– Fenomenális futballista, rajta múlik, hogy él-e a lehetőséggel, amihez a tehetségének köszönhetően hozzájut. A világ egyik legjobbja lehet. Viszont ő még mindig csak egy srác, akinek alkalmazkodnia kell a városhoz és a klubhoz. Minél kevesebbet beszélünk erről, annál jobb, ha békén hagyjuk, nem görcsöl rá ezekre a dolgokra. Tudja, miben hibázott, tudja, hogyan teheti jóvá. Mi annyit tehetünk, hogy segítünk a focira terelni a figyelmét.

Az argentin klasszis türelemre int Ousmane Dembélével kapcsolatban (Fotó: AFP)
Az argentin klasszis türelemre int Ousmane Dembélével kapcsolatban (Fotó: AFP)


– Meglepi, hogy a Real Madridnak ennyire hiányzik Cristiano Ronaldo?
– Az idény elején azt mondtam, a Real Madrid a világ egyik legjobb csapata, így is maradt rengeteg jó játékosa. Ám Cristiano távozását minden klub megérezné. Sok gólt szerez, más téren is segíti az együttesét. Összességében nem lep meg.

– Éveken át rivalizáltak Cristiano Ronaldóval mind egyéni, mind csapatszinten. Nem hiányzik ez azok után, hogy ő a Juventushoz igazolt?
– Ez tényleg gyönyörű időszak volt. Cristiano fantasztikus futballista, élveztem az ellene vívott csatákat. Megvolt a szépsége ennek a korszaknak, de elsősorban mindig a saját csapatomra koncentrálok, függetlenül attól, hogy ő hol játszik.

– Ronaldo azt mondta, örülne, ha egy nap ön is kipróbálná magát a Serie A-ban – él majd a lehetőséggel?
– Nincs szükségem változásra. A világ legjobb klubjában futballozom, ez az otthonom, nem kell másik bajnokságba igazolnom ahhoz, hogy állandóan új kihívásokat találjak.

– Mit szólt a videóbíró bevezetéséhez?
– Bevallom, eleinte vonakodtam tőle, de most már nagyon jó ötletnek tartom. A spanyol bajnokságban és a labdarúgásnak is előnyére válik, és gyorsan hozzá lehet szokni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik