Barca: ezért nem volt ott Messi, mikor Iniesta búcsúzott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.01. 16:42
Mint arról beszámoltunk, Andrés Iniesta, az FC Barcelona ikonja bejelentette, hogy a szezon végén távozik a gránátvörös-kékektől. A szurkolóknak feltűnt, hogy mikor a spanyol középpályás könnyes szemmel kimondta, távozik, nem volt ott mellette Lionel Messi.

A sajtótájékoztatón, melyen Iniesta 22 év után búcsút intett a Barcelonának, szinte minden csapattársa ott volt.

És bár a szurkolók azt várták, Lionel Messi az első sorban ülve támogatja majd barátját ebben az érzelemmel teli pillanatban, az argentin klasszis nem volt ott a tömegben.

Messi nem tudott ott lenni Iniestával a búcsú alkalmával (Fotó: AFP)
Messi nem tudott ott lenni Iniestával a búcsú alkalmával (Fotó: AFP)

Ennek pedig furcsa oka van.

Guillem Balagué spanyol sportújságíró beszámolója szerint Lionel Messinek pont Iniesta sajtótájékoztatója időpontjában kellett meghosszabbítania az útlevelét saját maga és családja számára.

Ha ugyanis lemondja az időpontot, állítólag nem tudták volna garantálni, hogy a világbajnokságig be tud jutni az irodába, s ezzel veszélybe került volna az utazása Oroszországba.


Balagué értesülései szerint Messi időben szólt Iniestának, aki megértette a helyzetet, és egyáltalán nem neheztel a barátjára, hogy nem tudott ott lenni vele a hivatalos búcsú során.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik