Barca: Ez a siker megerősíti az elképzeléseimet - Luis Enrique

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.22. 17:46
null
Iniesta labdatáncoltatását lesi két Levante-játékos (Fotó: Reuters)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság negyedik fordulójában a Levante vendégeként nyert 5–0-ra a Barcelona, így a katalánok pontveszteség nélkül, gólt sem kapva állnak élen a La Ligában. Luis Enrique vezetőedző szerint a győzelem visszaigazolása annak, hogy jók a tervei.



„Elégedett vagyok, hogy a BL-nyitány utáni fordulóban ilyen teljesítményt nyújtottunk – értékelt a nyáron szerződtetett Luis Enrique. – Ez a siker megerősíti az elképzeléseimet. Még csak négy fordulón vagyunk túl, bőven ráérünk értékelni a tabellán elfoglalt pozíciónkat, annál is inkább, mert lesz ott még elég sok változás.”

NEYMAR ÉS RAKITIC IS MEGSÉRÜLT A LEVANTE ELLEN
Neymar és Ivan Rakitic játéka is kétséges a szerdai, Málaga elleni idegenbeli bajnokin, miután a Levante elleni találkozót kisebb sérüléssel zárta a Barcelona két labdarúgója.

A brazil légiós az első, a horvát a másodikat lőtte a Levante ellen – végül 5–0-ra győztek a vendég katalánok –, előbbit az 51. percben cserélték le, utóbbi azonban végig játszotta a mérkőzést. A hétfői edzésen mindketten a társaktól külön edzettek, Neymar a bal bokáját, Rakitic a bal lábát fájlalta.

A szakember elmondta, hogy Neymar kisebb bokaficammal is vissza akart menni a pályára, de addigra ő már döntött a cseréről, nem akart kockáztatni. Valamint erről vitát nyitni a brazillal. Addigi teljesítményét viszont messzemenően elismerte.

„Neymar kiváló munkát végzett, nagy területet játszott be, de nemcsak ő, hanem a többi támadónk, Sandro, Pedro és Leo is. Utóbbi egyedi és különleges játékos, és a csapattársai tisztában vannak vele, nemcsak a gólszerzés motiválja, hanem az, hogy utolsó passzokkal készítse elő a többiek számára a befejezést.”

Vasárnapi vendéglátójuk, a Levante a 41. percben, 1–0-s katalán vezetésnél került emberhátrányba, az addig sem túlságosan kinyíló házigazda a folytatásban még inkább a zárt védekezésre koncentrált. Luis Enrique szerint ezzel nincs gondjuk.

„Hozzászokhatott már a Barcelona, hogy az ellenfelek többnyire beállnak védekezni ellene, így kell megtalálni a győzelemhez vezető utat, ami néha sikerül, néha nem.”

A Barcelona még soha nem kezdte úgy a bajnokságot, hogy négy forduló után négy győzelemmel és kapott gól nélkül állt volna. Hasonló teljesítményre az öt európai topligából más klub nem volt képes, a Serie A-ban ugyan a Roma és a Juventus is maximális pontszámot gyűjtött be és még nem kapott gólt, de az olasz élklubok csupán három fordulót tudtak le.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik