Barca: az újonc meglepetésre készül a Camp Nouban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.16. 18:04
A spanyol élvonal újonca, az Eibar meglepetésre készül a Barcelona ellen a két csapat szombati mérkőzésén.

Az együttes 28 éves középpályása, Javi Lara tisztában van vele, hogy Luis Enrique gárdája az esélyesebb, de csapatának mindenhol meg kell próbálnia pontokat szerezni.

„Mindenhonnan pontokat akarunk csenni. Az a fontos, hogy meg is szerezzük őket. Alig várjuk, hogy odamenjünk, és meglepetést okozzunk” – nyilatkozta Javi Lara.

A játékos elmondása szerint gyerekkori álma vált valóra, hogy a világ néhány legnagyobb stadionjában léphet pályára, és úgy véli, csapata eddig biztatóan szerepel.

„Különleges érzés úgy edzeni minden nap, hogy tudod, egy első osztályú csapatnál vagy, és egy valóra vált álom, hogy a Barcával és a többi nagyszerű csapattal játszhatunk. A Vicente Calderónban és a San Mamésben (a címvédő Atlético Madrid vendégeként 2–1-re kikaptak, a BL-résztvevő Athletic Bilbao otthonában 0–0-t játszottak – a szerk.) is jól teljesítettünk, és nagy intenzitással játszottunk, anélkül, hogy feladtuk volna a támadójátékot. Tudjuk, hogy sokat fogunk szenvedni, de az első naptól kezdve keményen dolgozunk, és az egész csapat egyben van” – tette hozzá az Eibar középpályása, aki arra is kitért, hogy nem fog megrettenni a Camp Nou nagyságától.

„Hatalmas. De jobban megrémisztene, ha egy harmadosztályú pályára mennénk, alig száz néző elé. Ez olyan dolog, amit élvezni kell, akár a Barcelona ellen játszol, akár más ellen."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik