Barca: Alexis gyávának nevezte Martinót - vagy mégsem?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.19. 08:31
Újabb hír látott napvilágot a katalán Sport napilapban, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni: Alexis Sánchez, a Barcelona chilei támadója – aki a Real Madrid ellen elveszített Király-kupa-döntőn csak a 87. percben lépett pályára – gyávának nevezte edzőjét, Gerardo Martinót, miután az argentin szakember nem jelölte őt a kezdőcsapatba.

A Sport úgy tudja, Alexis ígéretet kapott Martinótól, hogy a kupadöntőben a kezdőcsapat tagjaként futhat ki a pályára, ám az 51 esztendős szakember végül Cesc Fabregas mellett tette le a voksát, és a chilei támadót csak akkor küldte pályára, amikor már „égett a ház”.

A jelentések szerint Alexis ezt vette zokon, és a lefújás után gyávának nevezte Martinót, sőt a döntő vesztesének járó ezüstérmet sem vette át. (Erről az alábbi videó tanúskodik.)

A 25 esztendős támadó menedzsere, Fernando Felicevich azonban cáfol. A játékosügynök pénteken este közzétett Twitter-üzeneteiben hangsúlyozta, hogy Alexis mindig példamutatóan viselkedett, több mint tízéves pályafutása során még egyetlen edzőjével sem akadt nézeteltérése, így a Sport értesülései ez esetben tévesnek bizonyulnak.

Felicevich hozzátette, a kiszivárgott hírek óta beszélt Alexisszel, aki kategorikusan tagadta, hogy összetűzésbe keveredett volna mesterével.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik