Barca: a klub közleményt adott ki, Messi hosszabbít – hivatalos

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2017.07.05. 11:49
null
Pont került a régóta húzódó úgy végére: Lionel Messi hosszabbít a Barcelonával (Fotó: AFP)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Barcelona a hivatalos honlapján jelentette be, hogy megállapodott Lionel Messivel a szerződéshosszabbításról.

 

Az előzetes hírek arról szóltak, a 30 esztendős támadó kivásárlási ára 300 millió euró lesz, ám a gránátvörös-kékek konkrét összegről nem tesznek említést.

Mint írják, Lionel Messi és a Barcelona szóban megállapodott, ennek eredményeképp az argentin klasszis 2021 nyaráig hosszabbítja meg a szerződését. A papírokra néhány héten belül kerül rá az aláírás, amikor Messi csatlakozik a csapathoz a felkészülésen.

Messi csaknem két évtizede a katalán klub játékosa, a barcelonaiak utánpótlásában nevelkedett, a felnőtt csapatban 2003-ban debütált, s a világ egyik legismertebb, legjobb labdarúgója lett. Ő minden idők legeredményesebb gólszerzője klubjában és hazája válogatottjában is.

Dicsőséglistáján többek között nyolc spanyol bajnoki cím és négy Bajnokok Ligája-győzelem szerepel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik