Barca: a Fantasztikus Négyes és az aranyáron elutazók

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2019.07.08. 20:29
null
Az új Xavi (Fotó: AFP)
Újra itt a nyár, monszunos, viharveréses, szupercellás, és a nemzetközi futballvilágban is végigsöpör menetrend szerint a pénzeső. Ez elől valahogy senki sem akar elrejtőzni, sőt. És hol van még a lubickolás vége? Immár tizenegy éve fut szokásos transzfer-összefoglalónk, az első rész a hagyományok szerint a Premier League-é, a második a Serie A-é, a harmadik a Bundesligáé, a negyedik a Ligue 1-é, és a spanyolokkal zárunk, szokás szerint ott is a bajnokkal kezdve a sort.

 

Nagyon furcsa idényen van túl az FC BARCELONA: a katalánok vidám és elegáns tánclépések közepette védték meg a bajnoki címüket, de a Király-kupában négy elsőség után most elbukták a döntőt, a Valenciával szemben, és a talán legfontosabb harci területen, a Bajnokok Ligájában meg el sem jutottak a fináléig, és ezért csakis saját magukat okolhatják.

Meg Ousmane Dembélét, akiért 125 millió eurót fizettek a Borussia Dortmundnak, a szélső csaknem húszmillió eurót keres Barcelonában évente, ennyi pénzért nemhogy nem húzóember, a lelkesedésével is baj van, sőt nemcsak a szívével, hanem kicsit fentebb is, mert a modern futball dr. Drake Ramoray-ja olykor az edzésre sem képes odatalálni, vagy időben felkelni. A tudatos táplálkozás, a taktikai repertoár elsajátítása, az ellenfelekből történő felkészülés területeibe, a spanyol és katalán nyelv mélységeinek elsajátításába meg már bele sem merünk gondolni, de hát minden bizonnyal mi sem tépnénk magunkról az istrángot évi rongyos pár milliárd forint fizetésért.

Máris megelégelték a francia szélső mutatványait a vezetők (ahelyett, hogy megszereznék mellé ingyen Mario Balotellit és Antonio Cassanót, technikai edzőnek meg Paul Gascoigne-t, és akkor máris sokkal jobban meg tudnák becsülni Dembélét), de természetesen a vételára és a gigászi fizetése áthatolhatatlan akadályként magasodik eligazolása előtt.

A Barca külön pechjére már a kínai futballpiac sem a régi, de talán be lehet őt számítani viszonylag jó áron Neymar megvételébe. A Liverpool és a Bayern München vinné a fentiek ellenére is a franciát, Jürgen Klopp vagy a müncheni profizmus kihozná belőle a legjobbat, kérdés, most akar sokat bukni rajta a Barcelona vagy később még többet – vagy nyelnek egy nagyot, és új alapokra helyezik az együttműködést.

A múlt héten megjegyeztük már: Dembélében azért óriási a potenciál, a katalán klubban 65 mérkőzésen 18 gólt lőtt 17 gólpassz mellett, összesen 3 633 játékperc alatt.

Spanyol lapértesülések szerint a Bayern 70 millió eurót ajánlott már Dembéléért, egyesek szerint 80, mások szerint 95 millióért vihetik is.

Malcomot és Ivan Rakiticet a PSG, utóbbit a Manchester United is hívja (Rakiticot tavaly 90 millióért vitte volna a PSG, engedték is volna, de a horvát nemet mondott), Arturo Vidal neve felvetődött Kínában és az Inter háza táján (utóbbi helyen Rakiticcsal együtt), Philipp Coutinhóé és Samuel Umitié Neymar megvétele kapcsán Párizsban, Jean-Clair Todibónak a Watford, Rafinhának az Eintracht Frankfurt és a Valencia ígér bőséges játéklehetőséget, a negyvenmillióért vihető Malcomot az Arsenal kérte kölcsön, vételi opcióval. Malcom nem rendelkezik EU-s útlevéllel, Arthur Melo és Arturo Vidal mellett, a keretben három ilyen alkalmazott a limit (Coutinho portugál, Luis Suárez és Neto olasz állampolgársággal is rendelkezik, Lionel Messi spanyol útlevéllel, Rafinha spanyol-olasz), ez is Malcom eladása mellett szól, a Dortmund és a Tottenham is kérői közé tartozik.



A csak brazil útlevéllel bíró Neymar visszatérésének fényében elgondolkodtató, hogy felvetődött Coutinho visszaadásának a lehetősége Liverpoolba: körülbelül mindkettejüket ugyanúgy fogadná az ezerfejű.

Nélson Semedo is kapós. A Juventus, a PSG és az Atlético Madrid is tárt tárcával várja: az olaszok elcserélnék Joao Cancelóra, a spanyolok beszámítanák Antoine Griezmann árába. Az ügylet érdekessége, hogy a két szélső védőnek ugyanaz az ügynöke, a portugál mágus, Jorge Mendes.

A Neymar-ügyről már rengeteget értekeztünk, maradjunk annyiban, vagy visszatér a nyáron, mert Barcelonában felszívja magát és megbocsátanak neki, vagy nem, mellette kiszemelt a támadósorba Rodrigo Moreno (Valencia) és Cristhian Stuani (Girona), Antoine Griezmann pedig már ennél is több.

 

Őt százhúsz millió euróért el lehet hozni az Atlético Madridtól, erre hamarosan sor kerül (egy sokat tudó spanyol lap kitűzte a dátumot is: július 11., rá három napra kezdi a felkészülést a katalán csapat), mintegy bepótolva a tavaly elmaradtakat. A tárgyalások még zajlanak, a Marca szerint azért, mert a hivatalosan rögzített kivásárlási árnak magasabb az adókulcsa, mint a vételárnak (ez sok picit felülárazott transzfert megmagyaráz), és hasonló okokból vetődött fel, hogy a francia csatár „valahonnan” szerez 120 millió eurót, és kivásárolja saját magát. Innen már csak pár lépés egy magyarországi számlagyár...

Griezmann nem jelent meg az Atléticónál munkakezdésen, azaz éppen úgy elkezdte az átigazolási tornamutatványokat, mint legutóbb Neymar Barcelonában, Dembélé Dortmundban vagy Coutinho Liverpoolban.

A nemzetközi sajtó egy része már azt is tudja, Griezmann öt évre ír alá, évi hatmillió euró nettóért, máshol évi 17 millió bruttót lehet olvasni, ez már inkább reális megoldás.


Ha egyik támadó sem érkezik, akkor opció az interes Lautaro Martínez, de olcsó mulatság ő sem lesz, mert az argentin csatár kivásárlási ára 112 millió euró. Ő még messze nem Griezmann és Neymar szintje, az Interben a legutóbbi idényben tizenegy kanadai ponttal zárt, harmincöt fellépésén (Neymar 28 mérkőzésen 36-ig, Griezmann 48-on 31-ig jutott), Neymar és Griezmann ráadásul a támadósor összes posztján bevethető, Martínez „csak” vérbeli középcsatár – igaz, az is lehet, hogy nem Suárez mellé, hanem már helyette érkezne.

Ne feledjük: az uruguayi még igencsak harapja a gólokat, de őt is az idő vasfoga, már 32 és fél éves, a BL-ben az előző kiírásban csak egyszer volt eredményes (igaz, a tavaszi végjátékban négy gólpasszt is adott). Az is lehet, hogy Mauro Icardi esetleges távozása miatt Martínez ügynöke kavar egy jobb szerződésért, tett is erre utaló nyilatkozatot. Az Inter elnökhelyettese, Javier Zanetti megerősítette az ügynököt: nem érkezett még konkrét ajánlat Martínezért. Zanetti megjegyezte még: igaz, hogy Messi jóban van Martínezzel, de ő még régebb óta ismeri Messit...

Az Ajax nem kap százmillión felül Matthijs de Ligtért, a Juventus 65 milliónál jár, tízmilliós bónusszal, de a játékos ügynökével (akinek besegít Mino Raiola is a minél biztosabb pénzszórás céljából) az évi húszmillió eurós bruttó fizetésben megegyezett – ugyanakkor a Marca szerint a Barca 75 milliót plusz jutalmakat adna az amszterdamiaknak, a PSG még többet. A Calciomercato szerint Coutinho már megegyezett javadalmazásában a PSG-vel, Umtiti ára pedig hatvanmillió euró, ha ő nem Párizsban folytatná, hanem például a Manchester Unitedban, de felvetődött, hogy elcserélik Victor Lindelöfre.

Bekavarhat ugyanakkor a Real Madrid, aki Neymarért szintén sok pénzt és több cserejátékost ajánlott fel. Neymar célpontja minden bizonnyal Barcelona, állítólag 36 millió eurós éves fizetése helyett elnyomorogna 24 millióért is, csak válthasson, kérdés, kit akar megkopasztani ezen a nyáron dicső atyja? Sokatmondó ellenben, hogy a Neymar visszatérését ellenző Barca-alelnök, Jordi Mestre lemondott a minap...

A Messi. L. Suárez, Neymar, Griezmann négyes fantasztikus lenne a Barcelonának. Nagyon látványos lenne a támadójáték négy ilyen játékossal, szerintem játszhatnának egymás mellett, ez csak gyakorlás és jó taktika kérdése. Nem látom annak akadályát, hogy a Fantasztikus Négyes egyszerre legyen a pályán. A Barcelona a mérkőzések hetvenöt százalékában birtokolja a labdát, többnyire támad, úgyhogy ez a négy futballista szenzációs lenne együtt” – vélekedett a nagy Rivaldo.


Felvetődött még Messi kedvenc gólpasszadójának, a 36 éves Dani Alvesnek a leigazolása is: az ő szerződése lejárt Párizsban, a Copa América aranyérmével és Aranylabdájával jelezte, hogy nem készül még az előnyugdíjra. Angol értesülések szerint még júniusban negyvenmilió euró körüli összeget kínált a Barca és az Atlético Willianért, aki a katalánok régi célpontja, a Manchester United pedig sem De Ligtről, sem Griezmannról nem mondott még le.

Barca-nevelés a Dinamo Zagrebben kivirágzó Dani Olmo, aki ugyan még nem Rafinha szintje, de nem is olyan sérülékeny, tudásáról sokat elmond, hogy a Manchester United, Liverpool, Arsenal, Bayern München, Borussia Dortmund ötös „kergeti”, a Nancy 18 éves szélsőjéért, Bilel Hassainiért az Arsenallal kell versenyt futni, a 16 éves angol támadót, Louie Barryt sikerült megszerezni a West Bromwichtól a PSG orra elől, noha az már átesett Párizsban az orvosi vizsgálatokon. Egymillió eurónál picit drágább a japán középpályás, a húszéves Abe Hiroki, aki a Kasima Antlerst hagyhatja ott, sokkal többe kerül a mindössze 16 éves, a felnőttek közé Lyonban most felkerülő középpályás, Rayan Cherki, mert őt a Bayern, a Juventus, a Real és a United is monitorozza.

A Hagi-család legújabb aranyágacskája, a rosszul elsült firenzei kaland után magához térő Gheorghe Hagi-fi, Ianis is célpont (és nyolcmillióért vihető), a 23 éves szűrővel, Mikel Merinóval együtt (ő meg dortmundi kalandjait feledtette a Sociedadban). Kiszemelt még nagy örömünkre Szoboszlai Dominik is, erről a sport.es számolt be (az Arsenal és a Dortmund érdeklődéséről meg a BBC), a védelem bal oldalán Jordi Alba magányát oldhatná a Raphaël Guerreiro, Ricardo Rodríguez, Alex Sandro trió bármelyik tagja. Az ecuadori U20-as válogatottban feltűnt Diego Palacios még nem Barcelona-szint, korábban a Betisszel felvetődött egy Rafinha–Júnior Firpo-csere, illetve az Atléticóval szakító Filipe Luís is.

Rodríguez mellett szól, hogy a Milan a minap megvette a Realtól Theo Hernándzet.

Középcsatárként a sevillai Wissam Ben Yedder, a celtás Maximiliano Gómez, az ajaxos Kasper Dolberg és a manchesteri Marcus Rashford neve került elő a hírekben (a Paul Pogba iránti katalán szerelem már elmúlt azonban a jelek szerint), szélsőként az eindhoveni Hirving Lozano, új Vidalként Radja Nainggolan, az online közvetítők életkedve pedig biztosan elment, amikor szóba került, hogy a thaiföldi támadó, Chitchanok Xaysensourinthone játékjogáért kétmilliót ajánlott a spanyol klub, legalábbis a Swat Cat elnöke szerint.

Ami biztos: a Barcelona nem érvényesítette Kevin-Prince Boateng nyolcmillió eurós vételi opcióját, az U17-es Európa-bajnok védőt, Mateu Moreyt elszipkázta a Dortmund, a 195 centiméter magas kapust, Jokin Ezkietát a Bilbao, nem hosszabbítottak a Thomas Vermaelen, Douglas kettőssel, Jeison Murillo visszatért a Valenciához, és messze áron alul távozott másik két védő, Marc Cucurella és Sergi Palencia. André Gomesért most érkezett meg az opciós 25 millió euró Liverpoolból, Paco Alcácerért 21 millió Dortmundból, az Arsenalnak nem kellő Denis Suárez meg visszautasította a Valenciát, hogy végre sokat játsszon – a kicsit magasabb bért adó Celta Vigóban.

Rodriról és Dani Parejóról lemaradt a Barca, Jasper Cillessent nem adták el az Evertonnak, inkább elcserélték a Valenciára Netóra, értékegyeztetéssel. Képzelhetjük, mire gondolt a Juventus vezetősége, amikor megtudta, hogy a két éve hétmillióért elengedett Netót már 26 millióba plusz 9 milliós bónuszokban számolta meg a Valencia...

Valami új nevet kellene találni Emersonnak, azaz Emerson Aparecido Leite De Souza Juniornak, ha már 12 millió eurót adott a jobbhátvédért a Barcelona az Atlético Mineirónak. Emerson (Emerson Souza, Emerson Junior?) tavasszal hétszer pályára lépett a Betisben, ugyanis már a télen lefixálták ezt a transzfert, addig kölcsönben ismerkedett a La Ligával. Pontosabban: az átigazolási díj fele Emerson eggyel korábbi csapatáé, a Ponte Predáé lett, de neki a Betis utalt, három részletben, így Emerson fele játékjoga a sevillai klubé, 2021-ben a Barca ezt hatmillió euróért plusz bónuszokért megválthatja.

Kölcsönből tért vissza a szenegáli szélsőhátvéd, Moussa Wagué, Emerson mellett neki sincs EU-s útlevele, most került fel végleg a felnőttek közé a roppant tehetséges középső középpályás, Riqui Puig.


A Fantasztikus Négyes mögé egy fantasztikus tehetséget fogott a Barca, Frenkie de Jong 75 millióért érkezett az Ajaxtól, plusz 11 milliónyi lehetséges bónuszokért, de ő lesz az új Xavi, évi tízmillió eurós nettó fixért és maximum hatmilliós jutalomért. A fizetésbe besegít egy sportszergyártó vég is.

A sportigazgató Pep Segura utóda a klub korábbi játékosa, az ajaxos guru Marc Overmars lehet, ez nem is rossz ötlet, csak az egykori szélső ne hozzon olyan ráfizetéseket a Barcelonának, mint amilyen egykori önmaga volt: 40 millió euróért érkezett 2000-ben, ez akkor is óriási összeg volt, ezért négy év alatt hozott 38 kanadai pontot a konyhára.

Josep Maria Bartomeu elnök ezen a nyáron is megemlítette, mert már hagyomány, hogy a nagy Lionel Messi semmilyen szinten nem szól bele az igazolásokba (lelke rajta, mármint az elnöké), ellenben Bartomeu Messi egykori játékostársát, Víctor Valdést teljesen önmagától szerződtette az edzői stábba.

„Elnököm, nem gondolod, hogy itt az ideje, hogy visszatérjek a klubhoz?” – kérdezte tőle Valdés, az elnök pedig éppen erre gondolt.

 

LA LIGA
NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK, 2019

ALAVÉS
Érkezett: Lucas Pérez (West Ham, 2 300 000 euró), Pere Pons (Girona, 2 000 000), Luis Rioja (Almería, 2 000 000), Ramón Miérez (Atlético Tigre, 1 150 000), Saúl García (Deportivo La Coruna, ingyen), Jeando Fuchs (Sochaux), Olivier Verdon (Sochaux)
Kölcsönből vissza: Rafa Navarro (Sochaux), Ermedin Demirovic (Almería), Adrián Diéguez (Huesca), Rafa Páez (Sochaux), Antonio Cristian (Fuenlabrada), Daniel Torrea (Albacete), Javi Munoz (Real Oviedo), Nando (Extremadura)
Távozott:Carlos Vigaray (Real Zaragoza, i.),Antonio Cristian (Fuenlabrada, i.)
Kölcsönből vissza: Borja Bastón (Swansea), Inui Takasi (Betis), Jony (Málaga), Darko Brasanac (Betis), Diego Rolán (Deportivo La Coruna), Jonathan Calleri (Deportivo Maldonado), Álex Blanco (Valencia B)

ATHLETIC BILBAO
Érkezett:
Peru Nolaskoain (Bilbao B), Asier Villalibre (Bilbao B), Gaizka Larrazabal (Bilbao B)
Kölcsönből vissza: Andoni López (Almería), Xabier Etxeita (Huesca), Cristian Ganea (Numancia), Mikel Vesga (Leganés), Sabin Merino (Leganés)
Távozott: Alex Remiro (Real Sociedad, ingyen), Markel Susaeta (szerződése lejárt), Xabier Etxeita (szl.), Mikel Rico (Huesca, i.), Ander Iturraspe (Espanyol, i.), Sabin Merino (szl.)

ATLÉTICO MADRID
Érkezett:
Joao Félix (Benfica, 126 000 000), Marcos Llorente (Real Madrid, 30 000 000), Felipe (Porto, 20 000 000), Héctor Herrera (Porto, i.), Renan Lodi (Athletico Paranaense, 20 000 000), Nicolás Ibánez (San Luis), Francisco Montero (Atlético Madrid B),Ivan Szaponjics (Benfica B, 500 000)
Kölcsönből vissza: Gelson Martins (Monaco), André Moreira (Feirense), Luciano Vietto (Fulham), Axel Werner (Málaga), Sime Vrsaljko (Inter)
Távozott: Lucas Hernández (Bayern München, 80 000 000), Rodri (Manchester City, 70 000 000), Gelson Martins (Monaco, 30 000 000), Luciano Vietto (Sporting CP, 7 500 000), Bernard Mensah (Kayserispor, kölcsön után végleg, 3 600 000), Diego Godín (Inter, i.), Juanfran (szl.), Filipe Luís (szl.)
Kölcsönbe: Nicolás Ibánez (San Luis), Axel Werner (San Luis),Nehuén Pérez (Famalicao)

BARCELONA
Érkezett: Frenkie de Jong (Ajax, 75 000 000), Neto (Valencia, 26 000 000), Emerson (Atlético Mineiro, 12 000 000), Moussa Wagué (Barcelona B)
Kölcsönből vissza: Marc Cardona (Eibar), Adrián Ortolá (Deportivo La Coruna), Douglas (Sivasspor), Sergi Palencia (Bordeaux), Denis Suárez (Arsenal)
Távozott: Jasper Cillessen (Valencia, 35 000 000), André Gomes (Everton, kv., 25 000 000), Paco Alcácer (Dortmund, kv., 21 000 000), Denis Suárez (Celta Vigo, 12 900 000), Marc Cardona (Osasuna, 2 500 000), Marc Cucurella (Eibar, kv., 2 000 000), Sergi Palencia (St.-Étienne, 2 000 000), Thomas Vermaelen (szl.), Douglas (szl.)
Kölcsönből vissza: Jeison Murillo (Valencia), Kevin-Prince Boateng (Sassuolo)

BETIS
Érkezett: Giovani Lo Celso (PSG, kv., 22 000 000), Juanmi (Real Sociedad, 8 000 000), Aitor Ruibal (Betis B)
Kölcsönből vissza: Víctor Camarasa (Cardiff City), Juanjo Narváez (Almería), Alex Alegría (Gijón), Darko Brasanac (Alavés), Rijad Budebuz (Celta Vigo), Alin Tosca (PAOK Szaloniki), Inui Takasi (Alavés)
Távozott: Sergio León (Levante, 4 000 000), Alex Alegría (Mallorca , i.), Alin Tosca (szl.),Pau López (Roma, 23 500 000)
Kölcsönbe: Aitor Ruibal (Leganés)
Kölcsönből vissza: Jesé (PSG), Emerson (Atlético Mineiro)

CELTA VIGO
Érkezett: Denis Suárez (Barcelona, 12 900 000),Joseph Aidoo (Genk, 8 000 000)
Kölcsönből vissza: Robert Mazan (Venezia), Facundo Roncaglia (Valencia), Claudio Beauvue (Caen), Dennis Eckert (Excelsior), Gabriel Fernández (Penarol)
Távozott: Gustavo Cabral (Pachuca, i.), Nemanja Radoja (szl.), Dennis Eckert (szerződését felbontották),Mathias Jensen (Brentford, 3 800 000)
Kölcsönből vissza: Szofian Bufal (Southampton), Rijad Budebuz (Betis), Wesley Hoedt (Southampton )

EIBAR
Érkezett: Pedro Bigas (Las Palmas, kv., 3 000 000), Marc Cucurella (Barcelona, kv., 2 000 000), Esteban Burgos (Alcorcón, i.), Roberto Correa (Cádiz, i.), Álvaro Tejero (Real Madrid B, i.), Roberto Olabe (Atlético Madrid B, 2 800 000)
Kölcsönből vissza: Unai Elgezabal (Alcorcón), Nano (Tenerife), José Antonio Martínez (Granada), Yoel Rodríguez (Real Valladolid)
Távozott: Joan Jordán (Sevilla, 14 000 000), Rubén Pena (Villarreal, 8 000 000), Pablo Hervías (Real Valladolid, 1 000 000), Pere Milla (Elche, i.), Unai Elgezabal (Alcorcón, i.)
Kölcsönből vissza: Marc Cardona (Barcelona)

ESPANYOL
Érkezett: Adria Pedrosa (Espanyol B), Lluis López (Espanyol B), Ander Iturraspe (Bilbao, i.)
Kölcsönbe: Bernardo Espinosa (Girona)
Kölcsönből vissza: Álvaro Vázquez (Real Zaragoza), Pipa (Gimnastic)
Távozott: Aarón Martín (Mainz, kv., 6 000 000), Roberto (West Ham, i.), Sergio García (szl.), Óscar Duarte (szl.), Álvaro Vázquez (Gijón, i.)
Kölcsönből vissza: Roberto Rosales (Málaga ), Alfa Semedo (Benfica)

GETAFE
Érkezett: Jack Harper (Málaga, 1 500 000), Raúl Garcia (Girona, i.),Enric Gallego (Huesca, 6 000 000)
Kölcsönből vissza: Filip Manojlovics (Panioniosz), Álvaro Jiménez (Gijón), Iván Alejo (Málaga), Chuli (Extremadura), Merveil Ndockyt (Barcelona B), José Carlos Lazo (Lugo), Robert Ibánez (Osasuna)
Távozott: Chuli (szl.)
Kölcsönből vissza: Samu Sáiz (Leeds United), Sebastián Cristóforo (Fiorentina), Dimitri Foulquier (Watford)

GRANADA
Érkezett: Fede Vico (Leganés, kv., 250 000), Neyder Lozano (Elche, i.)
Kölcsönből vissza: Raúl Baena (Melbourne Victory), Sergio Pena (Tondela), Pablo Vázquez (Leonesa)
Távozott: Adrián Castellano (Numancia), Nicolás Aguirre (szl.), Alberto Martín (szl.)
Kölcsönből vissza: Alejandro Pozo (Sevilla B), Fede San Emeterio (Real Valladolid), José Antonio Martínez (Eibar), Daniel Ojeda (Leganés), Raúl Baena (szerződését felbontották)

LEGANÉS
Érkezett:
Jonathan Silva (Sporting CP, kv., 3 000 000), Juan Munoz (Alcorcón, 1 500 000), André Grandi (Internacional de Madrid, i.), Fede Varela (Porto B)
Kölcsönbe: Aitor Ruibal (Betis), Juan Soriano (Sevilla)
Kölcsönből vissza: Owusu (Salamanca), Daniel Ojeda (Granada), Fede Vico (Granada), Facundo García (AEK Larnaka), Mamadou Koné (Málaga)
Távozott: Fede Vico (Granada, 250 000), Nabil el-Zsar (al-Ahli Sports Club, i.), Ezequiel Munoz (Lanús, i.), Andrés Prieto (szl.)
Kölcsönből vissza: Mikel Vesga (Athletic Bilbao), Allan Nyom (West Bromwich), Martin Braithwaite (Middlesbrough), Juanfran (Deportivo La Coruna), Kenneth Omeruo (Chelsea), Sabin Merino (Athletic Bilbao), Guido Carrillo (Southampton), Michael Santos (Málaga), Andrij Lunyin (Real Madrid), Diego Reyes (Fenerbahce)

LEVANTE
Érkezett: Rúben Vezo (Valencia, kv., 5 000 000), Sergio León (Betis, 4 000 000), Gonzalo Melero (Huesca, 3 600 000), Jorge Miramón (Huesca, i.), Hernani (Porto, i.), Carlos Clerc (Osasuna, i.)
Kölcsönből vissza: Ivi (Sporting Gijón), Sanjin Prcic (Strasbourg), Eszteban Szaveljics (Almería), Armando Sadiku (Lugano), Iván López (Gimnastic)
Távozott: Rubén García (Osasuna, 3 000 000), Jason (Valencia, i.), Pedro López (szl.)
Kölcsönből vissza: Rober Pier (Deportivo La Coruna), Borja Mayoral (Real Madrid)

MALLORCA
Érkezett: Ante Budimir (Crotone, kv., 2 200 000), Martin Valjent (Chievo, kv., 1 500 000), Alex Alegría (Betis, i.), Pablo Chavarría (Reims, i.),Josep Sené (Leonesa, i.)
Kölcsönből vissza: Fernando Cano (Lleida Esportiu), Carlos Castro (Elche), Alejandro Faurlín (Marbella), Pierre Cornud (Linense), Sergio Moyita (Cartagena)
Távozott: Salva Ruiz (Valencia, i.), Leandro Montagud (Leonesa, i.), Alejandro Faurlín (szl.)
Kölcsönből vissza: Leonardo Suárez (Villarreal), Pervis Estupinán (Watford U23), Nikola Sztojiljkovics (Braga)

OSASUNA
Érkezett: Rubén García (Levante, kv., 3 000 000), Chimy Ávila (San Lorenzo, 2 700 000), Marc Cardona (Barcelona, 2 500 000), Brandon (Rennes, kv., 2 000 000),Jaume Grau (Real Madrid B, i.)
Kölcsönbe: Pervis Estupinán (Watford U23
Kölcsönből vissza: Imanol García (Gimnastic), Antonio Otegui (Melilla), Miguel Díaz (Murcia), David Rodríguez (Numancia)
Távozott: Carlos Clerc (Levante, i.), Miguel Olavide (szl.), David Rodríguez (szl.)
Kölcsönbe:Jaume Grau (Lugo)
Kölcsönből vissza: Robert Ibánez (Getafe)

REAL MADRID
Érkezett:
Eden Hazard (Chelsea, 100 000 000), Luka Jovics (Eintracht Frankfurt, 60 000 000), Éder Militao (Porto, 50 000 000), Ferland Mendy (Lyon, 48 000 000), Rodrygo (Santos, 45 000 000), Kubo Takefusza (Tokió FC, i.)
Kölcsönből vissza: Raúl de Tomás (Rayo Vallecano), James Rodríguez (Bayern München), Martin Ödegaard (Vitesse), Borja Mayoral (Levante), Lucas Silva (Cruzeiro), Theo Hernández (Real Sociedad), Andrij Lunin (Leganés)
Távozott: Mateo Kovacic (Chelsea, kv., 45 000 000), Marcos Llorente (Atlético Madrid, 30 000 000), Raúl de Tomás (Benfica, 20 000 000), Theo Hernández (Milan, 20 000 000)
Kölcsönbe: Martin Ödegaard (Real Sociedad), Jorge de Frutos (Real Valladolid), Sergio Reguilón (Sevilla),Luca Zidane (Racing Santander)

REAL SOCIEDAD
Érkezett: Portu (Girona, 10 000 000), Alexander Isak (Dortmund, 6 500 000), Modibo Sagnan (Lens, 4 500 000), Alex Remiro (Athletic Bilbao, i.), Aihen Munoz (Sociedad B), Ander Barrenetxea (Sociedad B), Ander Guevara (Sociedad B), Andoni Zubiaurre (Sociedad B), Robin Le Normand (Sociedad B)
Kölcsönbe: Martin Ödegaard (Real Madrid)
Kölcsönből vissza: Jon Guridi (Mirandés), Eneko Capilla (Leonesa)
Távozott: Juanmi (Betis, 8 000 000)
Kölcsönbe:Jon Bautista (Eupen)
Kölcsönből vissza: Sandro Ramírez (Everton), Theo Hernández (Real Madrid)

REAL VALLADOLID
Érkezett: Pablo Hervías (Eibar, kv., 1 000 000)
Kölcsönbe: Federico Barba (Chievo), Sandro Ramírez (Everton), Jorge de Frutos (Real Madrid)
Kölcsönből vissza: Fede San Emeterio (Granada), José Antonio Caro (Albacete), David Mayoral (Alcorcón), Álvaro Aguado (Córdoba)
Távozott: Borja Fernández (visszavonult)
Kölcsönbe:Moisés Delgado (Racing Santander)
Kölcsönből vissza: Keko (Málaga), Yoel Rodríguez (Eibar), Duje Cop (Standard Liege), Daniele Verde (Roma)

SEVILLA
Érkezett: Jules Koundé (Bordeaux, 25 000 000), Lucas Ocampos (Marseille, 15 000 000), Diego Carlos (Nantes , 15 000 000), Munasz Dabbur (RB Salzburg, 15 000 000), Joan Jordán (Eibar, 14 000 000), Luuk de Jong (PSV, 12 500 000), Maximilian Wöber (Ajax, kv., 10 500 000)
Kölcsönbe: Sergio Reguilón (Real Madrid)
Kölcsönből vissza: Marc Gual (Real Zaragoza), Sergio Rico (Fulham), Carlos Fernández (Deportivo La Coruna), Sébastien Corchia (Benfica)
Távozott: Pablo Sarabia (PSG, 18 000 000), Quincy Promes (Ajax, 15 700 000), Luis Muriel (Atalanta, kv., 15 000 000), Gabriel Mercado (al-Rajjan, i.)
Kölcsönbe: Juan Soriano (Leganés), Marc Gual (Girona)
Kölcsönből vissza: André Silva (Milan), Marko Rog (Napoli), Maxime Gonalons (Roma)

VALENCIA
Érkezett: Jasper Cillessen (Barcelona, 35 000 000), Gyenisz Cserisev (Villarreal, kv., 6 000 000), Manu Vallejo (Cádiz, 5 500 000), Jorge Sáenz (Tenerife, 2 000 000), Salva Ruiz (Mallorca, i.), Jason (Levante, i.)
Kölcsönből vissza: Álvaro Medrán (Rayo Vallecano), Jeison Murillo (Barcelona), Ajmen Abdennur (Marseille), Nacho Gil (Elche)
Távozott: Neto (Barcelona, 26 000 000), Simone Zaza (Torino, kv., 12 000 000), Rúben Vezo (Levante, kv., 5 000 000),Ajmen Abdennur (Kayserispor, i.)
Kölcsönbe: Toni Lato (PSV),Alex Carbonell (Fortuna Sittard),Álex Blanco (Real Zaragoza)
Kölcsönből vissza: Facundo Roncaglia (Celta Vigo)

VILLARREAL
Érkezett: Rubén Pena (Eibar, 8 000 000), Raúl Albiol (Napoli, 5 000 000), Simón Moreno (Villarreal B), Xavi Quintilla (Villarreal B),Alberto Moreno (Liverpool, i.)
Kölcsönből vissza: Leonardo Suárez (Mallorca), Juan Ibiza (Almería), Rúben Semedo (Rio Ave), Akram Afif (al-Szadd), Alfred N'Diaye (Málaga)
Távozott: Pablo Fornals (West Ham, 28 000 000),Nicola Sansone (Bologna, kv.m 7 500 000), Roberto Soriano (Bologna, kv., 7 500 000), Gyenyisz Cserisev (Valencia, kv., 6 000 000), Rúben Semedo (Olympiakosz. 4 500 000), Javi Fuego (Gijón, i.), Daniele Bonera (szl.),Juan Ibiza (Almería, i.)
Kölcsönbe: Simón Moreno (Almería), Miguelón (Huesca)

LEZÁRVA SZOMBATON DÉLBEN, VASTAGGAL AZ ELMÚLT HÉT NAP ESEMÉNYEI
kv.: kölcsönből vissza

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik