Atlético: A bíró úgy vezette a meccset, ahogy… – Simeone

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.31. 11:41
null
Undiano Mallenco játékvezető kétszer mutatta fel a piros lapot az Atlético játékosainak (Fotó: Reuters)
A listavezető Barcelona hazai pályán 2–1-re legyőzte a 65. perctől kilenc emberrel küzdő Atlético Madridot a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 22. fordulójának a rangadóján. A fővárosi együttes vezetőedzője, Diego Simeone a lefújás után nem kívánta kommentálni a játékvezető ténykedését.

Az Atléticóból először a 44. percben Filipe Luíst állították ki, aki a felezővonal közelében letalpalta Lionel Messit, majd a második félidő derekán Diego Godín kapta meg a második sárga lapját Luis Suárez buktatása miatt.

„Döntsék el önök, a játékvezető hogyan vezette a mérkőzést. Nekem nincs véleményem. Úgy értelmezte a szituációkat, ahogy. Sem Filipét, sem Godínt nem hibáztatom” – mondta Undiano Mallencóról Simeone.

„Büszke vagyok a csapatra, a játékosok hihetetlen munkát végeztek. Az első félidőben jól játszottunk, nagyon jól, leszámítva azt a tíz percet, amikor a Barca nyomást helyezett ránk és szerzett két gólt. Nyolc mezőnyjátékossal is megmutattuk, mire vagyunk képesek. A futballban nyerhetsz és veszíthetsz. Ha kikapunk, remélem, mindig így tesszük” – tette hozzá az argentin szakember.

Az Atlético Madrid ebben a szezonban eddig tíz gólt kapott a bajnokságban, abból négyet a katalánoktól. A fővárosiak a következő fordulóban az Eibart fogadják, a Vicente Calderón Stadionban rendezendő mérkőzésen eltiltás miatt Filipe Luís és Godín mellett Juanfran sem játszhat, és a keresztszalag-sérülést szenvedő Augusto Fernández is kihagyja a találkozót.

A brazil balhátvéd durva szabálytalanságáról Luis Enriquét, a Barcelona vezetőedzőjét is megkérdezték.

„Látták a reakciómat, szóval tudják, mit gondolok. Megdöbbentem, de az ilyen dolgok megtörténnek a futballban” – mondta.

Az első félidőben kiállított Filipe Luís a sajtóteremből nézte a második játékrészt (Fotó: as.com)
Az első félidőben kiállított Filipe Luís a sajtóteremből nézte a második játékrészt (Fotó: as.com)

SPANYOLORSZÁG, LA LIGA
22. FORDULÓ

Barcelona–Atlético Madrid 2–1 (Messi 30., L. Suárez 38., ill. Koke 10.)
Kiállítva: F. Luís (44., Atlético Madrid), Godín (65., Atlético Madrid)

ONLINE KÖZVETÍTÉS ÉS STATISZTIKAHEGYEK ITT!

TOVÁBBI EREDMÉNYEK
Villarreal–Granada 1–0
(Bruno 55. – 11-esből)

Real Sociedad–Betis 2–1 (Xabi Prieto 18., Inigo Martínez 33., ill. Rubén Castro 51.)
Eibar–Málaga
12 (B. Bastón 94., ill. Juanpi 45., R. Santa Cruz 91.)
Getafe–Athletic Bilbao
0–1 (I. Williams 24.)

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 21 16 3 2 54–17 +37 51
2. Atlético Madrid 22 15 3 4 31–10 +21 48
3. Real Madrid 21 13 5 3 58–20 +38 44
4. Villarreal 22 13 5 4 29–18 +11 44
5. Athletic Bilbao 22 10 4 8 33–30 +3 34
6. Celta Vigo 21 10 4 7 32–33 –1 34
7. Eibar 22 9 6 7 35–28 +7 33
8. Sevilla 21 9 6 6 28–22 +6 33
9. Deportivo La Coruna 21 6 11 4 28–25 +3 29
10. Málaga 22 7 6 9 18–20 –2 27
11. Getafe 22 7 5 10 26–32 –6 26
12. Valencia 21 5 10 6 26–22 +4 25
13. Real Sociedad 22 6 6 10 26–34 –8 24
14. Espanyol 21 6 4 11 20–35 –15 22
15. Betis 22 5 7 10 15–31 –16 22
16. Granada 22 5 5 12 24–44 –20 20
17. Rayo Vallecano 21 5 4 12 26–45 –19 19
18. Las Palmas 21 4 6 11 21–33 –12 18
19. Sporting Gijón 20 5 3 12 22–35 –13 18
20. Levante 21 4 5 12 20–38 –18 17
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik