A Real BL-győztese ezúttal is szívesen jött Magyarországra

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2018.01.29. 15:29
null
José Emilio Amavisca igyekezett mindig szép játékkal <br />elkápráztatni a szurkolókat (Fotó: Földi Imre)
José Emilio Amavisca, a Real Madrid korábbi támadója ezúttal is szívesen jött hazánkba, ahol minden mérkőzést komolyan vett, mert imádja a futballt, amely meglátása szerint rengeteget változott az elmúlt húsz esztendőben.

– Szólíthatom kollégának?
– Ha ragaszkodik hozzá – mondta mosolyogva a Nemzeti Sportnak José Emilio Amavisca, aki csapatkapitányként győzelemre vezette a Real Madrid öregfiúkcsapatát a szombati Gabora-gálán.

– Csak azért kérdeztem, mert úgy tudom, amellett, hogy a televízióban és a rádióban szakkommentátorként dolgozik, rendszeresen ír különböző sportlapokba.
– Miután véget ért a pályafutásom, szerettem volna közel maradni a labdarúgáshoz, mert imádom a játékot. Sokan edzőnek állnak, én inkább ezt a módját választottam annak, hogy továbbra is a futballal foglalkozhassak. És persze ezért is játszom rendszeresen a Real Madrid öregfiúkcsapatában.

– Ráadásul igazi profiként teszi. Szemlátomást szinte ugyanolyan komolyan vette a Gabora-gálát, mintha minimum a Király-kupa elődöntőjében játszottak volna.
– Egész életemben szerettem versenyezni és nyerni, arról nem is beszélve, hogy a Real Madridot képviseljük, bárhol lépünk pályára, sohasem lehet más célunk, mint a jó játék és a győzelem.

– Az arca fáj még?
– A könyöklésre céloz? Kicsit jegelni kellett, de nem történt semmi, megesik az ilyen a pályán, még ha abban a pillanatban nem is örültem neki.

– Egyébként hogy érezte magát Magyarországon?
– Mindig szívesen jövök, az emberek nagyon kedvesek, rendre hatalmas szeretettel fogadnak minket. Ebben bizonyára óriási szerepe van Puskás Ferencnek, aki a Real Madrid történetének egyik legkiválóbb futballistája volt, és érezhetően a mai napig élénken él az emléke Madridban, valamint Magyarországon is. Tisztelik és szeretik a szurkolók, és ezt mi is érezzük, valahányszor ide látogatunk.

– Több nagy sikert elért a pályafutása során. Melyikre emlékszik vissza a legszívesebben?
– Szerencsés embernek vallhatom magam, mert a Real Madrid és a válogatott játékosaként is sok szép pillanatot élhettem át. Nehéz lenne ezek közül egyet is kiemelnem. Az olimpiai bajnoki cím és a Bajnokok Ligája-győzelem egyaránt különleges élmény, hatalmas siker volt. Kevesen mondhatják el magukról, hogy valamelyiket megnyerték ezek közül, nekem pedig mindkettő megadatott.

– Ha már a BL-győzelmet említette: melyik volt a nagyobb siker? A séptima, vagyis a hetedik diadal, amikor 1998-ban 1–0-ra legyőzték a döntőben a Juventust, vagy a 2014-es, híres décima, a tizedik győzelem, amikor Sergio Ramos a rendes játékidő utolsó percében egyenlített Lisszabonban az Atlético Madrid ellen 4–1-re megnyert meccsen?
– Mindkettő nagyon fontos és hatalmas győzelem volt, de a klubtörténelem szempontjából a séptima emlékezetesebb. Azt megelőzően legutóbb 1966-ban nyerte meg a Real Madrid a Bajnokcsapatok Európa-kupáját, vagyis több mint harminc évet kellett várni az újabb diadalra. Éppen ezért minden madridistának különleges az a siker. Ezért is örülök, hogy én is a részese lehettem.

– Mit gondol, ki a jelenlegi Real Madrid legfontosabb futballistája? A legtöbben kapásból Cristiano Ronaldo nevét mondanák, de sokan úgy vélik, az együttes szempontjából hasznosabb Isco vagy Gareth Bale játéka.
– Mindig azt az elvet vallottam, hogy a futball csapatjáték, együtt nyerünk és együtt veszítünk. Sosem egy játékoson múlik a siker.

NÉVJEGY
Született: 1971. június 19., Laredo
Nemzetisége: spanyol
Posztja: szélső
Válogatottság/gól: 15/1
Klubcsapatai: Laredo (1988–1989), Valladolid (1989–1994), Lleida (kölcsönben, 1991–1992), Real Madrid (1994–1998), Racing Santander (1999–2001), Deportivo La Coruna (2001–2004), Espanyol (2004–2005)
Eredményei:
Bajnokok Ligája-győztes (1998),
2x spanyol bajnok (1995, 1997),
Király-kupa-győztes (2002),
spanyol Szuperkupa-győztes (1997)
Eredményei a válogatottal:
olimpiai bajnok (1992)
Egyéni elismerései:
Az év játékosa Spanyolországban (1995)

– Mostanában viszont nem úgy szerepel a csapat, mint az előző idényben. Mit gondol, valóban veszélyben van Zinédine Zidane állása?
– A gála alatt is izgatottan figyeltem, hogyan alakul a Valencia elleni mérkőzés, és a négy-egyes győzelem alapján úgy tűnik, a csapat felállt a padlóról a Leganés elleni kupakiesés után. A Real Madrid a világ legnagyszerűbb klubja, a szurkolók mindig a legtöbbet várják el tőle, és ha kisebb hullámvölgybe kerül, a drukkerek egyből idegessé és zaklatottá válnak. Bízom benne, hogy ismét jönnek az eredmények, a Bajnokok Ligájában még minden esély adva van az újabb győzelemre. Jó lenne kiejteni a nyolcaddöntőben a Paris Saint-Germaint, persze ez nem ígérkezik egyszerű feladatnak.

– Szakkommentátorként hogyan látja, miben változott leginkább a labdarúgás az elmúlt húsz évben?
– Nagyon sok szempontból más lett a futball. Manapság sokkal dinamikusabb és gyorsabb a játék. Ha igazán kiemelkedő játékos akarsz lenni, már nem elegendő, ha ügyes vagy a labdával. Tökéletes felépítésű atlétának kell lenned ahhoz, hogy érvényesülni tudj a pályán.

– Mi a véleménye a szurkolókat és a szakmabelieket is megosztó videobíróról?
– Ha jól használják, szerintem mindenkinek előnyére válik. A legfontosabb, hogy ne nagyon szakítsa meg a mérkőzés ritmusát, legfeljebb két-három alkalommal vegyék igénybe egy-egy találkozón. Mert egyébként tényleg zavaró lehet, amikor állandóan hosszú-hosszú percekre megáll a játék.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik