A madridi közönség kifütyülte Mourinhóékat

Vágólapra másolva!
2012.11.28. 11:44
null
Mourinho az eredménnyel igen, a szurkolói megnyilvánulásokkal aligha lehetett elégedett a keddi kupameccsen (Fotó: Action Images)
A labdarúgó spanyol Király-kupa legjobb 32 csapata között a Real Madrid kettős győzelemmel, 7–1-es összesítéssel lépett a következő körbe a harmadosztályú Alcoyano ellenében. Aitor Karanka, a „királyiak" másodedzője a mérkőzést követő sajtótájékoztatón elmondta, nem foglalkozik a José Mourinho, illetve a csapat felé intézett szurkolói füttyszóval. A másik nagy esélyes FC Barcelona háromgólos előnyből várhatja a Deportivo Alavés elleni visszavágót. Tito Vilanova több kulcsjátékosára sem számít a mai összecsapáson, többek között Lionel Messi sem növelheti 2012-ben szerzett góljainak a számát.

REAL MADRID–CD ALCOYANO 3–0

A spanyol bajnoki címvédő Real Madrid ha nem is parádés játékkal, de könnyedén lépett a Király-kupa nyolcaddöntőjébe. A blancók José Callejón két, és Ángel Di María egy góljával az idegenbeli 4–1-es siker után hazai pályán is háromgólos győzelmet arattak alsóbb osztályú riválisuk ellen.

Aitor Karanka, a madridiak másodedzője kiemelte a Santiago Bernabéuban először pályára lépő José Rodríguez játékát.

„Josét tizenöt éves kora óta ismerem. Ebben a korban hatalmas élmény egy ilyen fiatal játékosnak a Bernabéuban pályára lépni. Úgy játszott, mintha egész eddigi életét itt töltötte volna”– méltatta a decemberben 18. születésnapját ünneplő tehetséget Karanka.

A szakember nem tulajdonított nagy jelentőséget annak, hogy a szurkolók egy része füttyszóval illette José Mourinhót és csapatát, míg a stadionba kilátogató drukkerek másik fele támogatásáról biztosította a portugál szakembert. Mint ismert, húsz perccel a lefújás előtt még 0–0 állt az eredményjelzőn.

„A kispadon sok mindent hallunk. A stadionba kilátogató embereknek joguk van kifejezni az érzelmeiket. Amit teszünk, azt a Real Madridért tesszük, végezzük a dolgunkat. Vannak, akiknek ez tetszik, és vannak, akiknek nem, de az elhivatottságunkat senki sem kérdőjelezheti meg” – folytatta Karanka.

A José Mourinho vezetőedző dolgát segítő tréner beszélt a fővárosiak másik saját nevelésű játékosáról, az első csapatban tegnap debütáló Gyenyisz Cserisevről is.

„A nálunk eltöltött két és fél év alatt hatalmas lépést tett előre. Érett játékossá vált, és rengeteget fejlődött. Az Alcoyano ellen debütálhatott az első csapat keretében, egy nap pedig az orosz válogatottban is bemutatkozhat. Csodálatos jövő vár rá” – méltatta a 21 esztendős utánpótlás-válogatott játékost Karanka.

A szakember a sajtótájékoztató végén gratulált a tisztesen helyt állt Alcoyanónak is.

„Az Alcoyano a kiállításig nagyszerű szintet képviselt. Büszke lehet a teljesítményére” – mondta Karanka a 72. perctől emberhátrányban küzdő kiscsapatról.

FC BARCELONA–DEPORTIVO ALAVÉS

A katalánok háromgólos előnyből várhatják a mai, Deportivo Alavés elleni Király-kupa-visszavágót. Tito Vilanova együttese az első mérkőzésen megnyugtató, háromgólos előnyt szerzett, így a visszavágó már csak formalitásnak tűnik, ám a szakvezető óvatosságra int.

„Nem hiszem, hogy lefutott lenne a párharc. A Mallorca otthonában is három nullára vezettünk, aztán kaptunk két gólt. Ez újra megtörténhet. A legjobb módja annak, hogy tiszteljük az ellenfelet és a szurkolóinkat az, hogy kellő komolysággal állunk a találkozóhoz” – mondta Vilanova, aki tisztában van vele, hogy az Alavés játékosai motiváltan érkeznek a Camp Nouba.

A spanyol tréner külön kitért a Gerd Müller csúcsát ostromló Lionel Messire, aki biztosan nem lép pályára a mai összecsapáson.

„Messinek az a célja, hogy a csapatot győzelmekhez segítse, nem pedig az egyéni rekordok. Ha másképpen gondolkodna, akkor megkért volna, hogy küldjem pályára az Alavés ellen” – nyilatkozta Vilanova az idén eddig 82 gólnál tartó argentin támadóról, akit három találat választ el attól, hogy beállítsa a német legenda egy naptári évben szerzett góljainak a számát.

A szakember az alapemberek közül – Messi mellett – Víctor Valdés, Gerard Piqué, Jordi Alba, Sergio Busquets, Xavi Hernández és Andrés Iniesta játékára sem számít a mai mérkőzésen, ugyanakkor a kisebb bokasérüléséből felépülő David Villa minden bizonnyal már a rendelkezésére állhat. Vilanova úgy véli, a szerepet kapó játékosoknak remek alkalom nyílik a bizonyításra.

„Ez a mérkőzés kiváló lehetőség lesz a sérülésből visszatért játékosoknak, mint Adrianónak és Thiagónak a bizonyításra. Továbbá megtapasztalhatom, hogy a B csapatból felhívott labdarúgók hogyan állják meg a helyüket a Camp Nouban” – fejtette ki a Barcelona vezetőedzője.

SPANYOL KIRÁLY-KUPA, EMLÉKEZTETŐ
A 32 KÖZÖTT, VISSZAVÁGÓK
Real Madrid–Alcoyano (III.) 3–0 (Di María 71., Callejón 89. és 92.)
Továbbjutott: a Real Madrid 7–1-es összesítéssel.
Betis–Valladolid 3–0 (Amaya, 27., Rubén Castro 62., Pena 86. – öngól)
Tj: a Betis, 3–1-es összesítéssel
Osasuna–Sporting Gijón (II.) 2–0 (J. Llorente 70., Rubén 76.)
Tj: az Osasuna, 2–1-es összesítéssel
Rayo Vallecano–Las Palmas (II.) 0–0
Tj: a Las Palmas, 1–0-s összesítéssel
Real Sociedad–Córdoba (II.) 2–2 (Griezmann 20., Agirretxe 85., ill. Kiko 66., Dubarbier 71.)
Tj: a Córdoba, 4–2-es összesítéssel
Málaga–Cacereno (III.) 0–1 (Chapi 37.)
Tj: a Málaga 4–4 után, idegenben szerzett több góllal
A MAI PROGRAM
19.30: Atlético Madrid–Real Jaen (3–0)
19.30: Getafe–Ponferradina (4–0)
19.30: Levante–Melilla (0–1)
19.30: Valencia–Llagostera (2–0)
21.30: Barcelona–Deportivo Alavés (3–0)
21.30: Espanyol–Sevilla (1–3)
Zárójelben az első mérkőzés eredményét tüntettük fel.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik