A csodaszalvéta – Csillag Péter jegyzete

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
Vágólapra másolva!
2018.05.10. 00:20

„Barcelonában 2000. december 14-én Minguella és Horacio (Gaggioli) urak Carles Rexach, az F.C.B. szakmai titkárának jelenlétében, felelősségünk tudatában megállapodunk abban, hogy ha tartjuk magunkat a megalkudott összegekhez, leigazoljuk Lionel Messit, annak ellenére, hogy bizonyos vélemények a lépést ellenzik.”

Így szól annak a szalvétára firkált szerződésnek a szövege, amellyel – a lapunknak Budapesten interjút adó – Carles Rexach a Barcelonához kötötte a tizenhárom éves Lionel Messit. A hevenyészve teleírt papírdarab azóta a sportág egyik legkülönlegesebb relikviája lett, míg az aláírás puritán körülményeit a modern futball egyik utolsó népmesei sztorijaként szokás emlegetni.

Lionel Messiről tizenegy évesen derült ki, hogy csekély növekedésihormon-termelése miatt mesterséges segítség nélkül nem nőhet százötven centiméternél magasabbra – nem lehet futballista.

Segítséget a havonta ezer dollárba kerülő hormonkezelés jelentett, ám Argentínában nem akadt klub, amely vállalta volna a befektetés kockázatát. Nem kétséges, Rexach bátran cselekedett, amikor a Barcelona nevében egy szalvétafirkával megmentette a világfutballnak a huszonegyedik század talán legjobb játékosát.

Van azonban a történetnek egy másik, méltatlanul háttérbe szorult kulcsszereplője: az édesapa. Jorge, a rosariói ipari munkás alárendelte életét fia boldogulásának. Ő autózott vele naponta száz kilométert az edzésekre, miután a Grandoliból elvitte a Newell’s Old Boys, és ő volt az, aki spanyolországi vendégmunkásként, idegen környezetben sem hagyta elkallódni pályaelhagyásra ítélt fiát. Hitt benne, a tehetségében, a lelkierejében, és ha a collstok reménytelennek is jelezte a boldogulását, nem félt bekopogtatni vele a Barcelonához.

Hogy mi ebből a tanulság? Természetesen nem a szülői nyomulás – hiszen Messi különleges képességeit az edzői ismerték fel –, de nem is a „mindent a futballért” jelszó milliókat megtévesztő, gyermekkort, tanulmányokat, magánéletet felemésztő, csalfa üzenete.

Egyszerűen annyi, hogy ha időnként „bizonyos vélemények a lépést ellenzik” is, a gyermek kiteljesedéséért érdemes minden esélyt megragadni. Még akkor is, ha a jövő ígéretét csak egy asztali szalvéta kínálja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik