A Barca elleni siker pszichés fegyver lehet

Vágólapra másolva!
2010.10.16. 13:12
null
David Villa (középen) korábbi csapata ellen vezetné győzelemre a Barcát (fotó: Action Images)
Sűrű nap elé néznek ma a futballrajongók, és alighanem mindenki megtalálja a kedvére való labdarúgást, hiszen színvonalas mérkőzéseket ígér a szombati program. Németországban Szalai Ádám és a Mainz csúcsdöntésre s újabb győzelemre készül a Hamburg ellen, a Bayern a Hannovert fogadja, míg a várakozás alatt teljesítő Schalke és a Stuttgart egymással néz farkasszemet. Spanyolországban Barcelona–Valencia rangadó következik, de láthatjuk játszani a Real Madridot is Málagában. Angliában pályára lép ma az Arsenal, a Manchester United és a Chelsea is, míg Olaszországban a Milan és a Roma.

 

BUNDESLIGA

A topligák közül ma a német bajnokságban kezd el először pattogni a labda. A figyelem középpontjában a Mainz találkozója szerepel, és nemcsak Szalai Ádám miatt ígérkezik érdekesnek a Hamburg vendégjátéka. A forduló előtti listavezető, ha ismét nyer, akkor egyedüli Bundesliga-rekorderré lép elő, ugyanis még egyetlen együttes sem kezdte nyolc győzelemmel a német pontvadászatot. Annak idején a Bayern München (1995) és a Kaiserslautern (2001) is csak hét diadalig jutott.

PREMIER LEAGUE
Angliában szombaton pályára lép mindegyik Bajnokok Ligája-résztvevő együttes. Az Arsenal és a Manchester United számára kötelezőnek tűnik a győzelem a Birmingham City, illetve a West Bromwich Albion ellen, a Chelsea-nek és a Tottenhamnak viszont nehezebb dolga lehet az Aston Villa, illetve a Fulham vendégeként. A címvédő Didier Drogba és Frank Lampard nélkül lép pályára, ami nem jó előjel, de a „kékek” John Terry visszatérésével természetesen így is győzelemre törnek.
„Tisztában vagyunk az előttünk álló mérkőzés jelentőségével, ettől függetlenül semmiben
sem változik a hozzáállásunk, győzelemre játszunk, mint mindig – szögezte le a Nemzeti Sportnak Szalai Ádám. – Csütörtökön tértem vissza a klubcsapatomhoz, nem is kellett teljes értékű edzésmunkát végeznem.”

Noha saját bevallása szerint elviselte volna a terhelést, mert az erőnlétével nincs probléma,
az utóbbi hetek fáradalmai miatt szellemi felfrissülésre van szüksége. Érthető, hiszen az elmúlt három hétben négy fontos tétmérkőzésen szerepelt, kétszer a Bundesligában, kétszer pedig a magyar válogatottban húzott szerelést – valamennyi meccsen győztes csapatban játszott, és mindegyiken szerzett gólt, San Marino ellen hármat is. Felvetődik a kérdés: a játékosait jó érzékkel rotáló Thomas Tuchel vezetőedző vajon egymás után ötödször is kezdőként kalkulál Szalai Ádámmal?

„A szakvezető mindig a mérkőzés napján hirdet kezdőcsapatot, noha tett rá utalást, hogy
a sorozatterhelésre tekintettel valószínűleg csereként számít rám a Hamburg ellen. Nincs
is ezzel semmi gond, logikus döntés, azt azonban megígérhetem, hogy pályára lépesem esetén
gólra törően futballozom. Mindegy, hogy fél órát vagy öt percet” – fogalmazott a magyar középcsatár.

A nap további német találkozói közül érdemes szót ejteni a Bayern München–Hannover és a Schalke–Stuttgart összecsapásról. A pontvadászatban az eddig legkevesebb szerzett gólt felmutatni tudó bajorok javításra készülnek, és a Hannover annak ellenére sem tűnik kellemetlen ellenfélnek, hogy önmagához képest remekül kezdte a bajnokságot. Ugyanakkor Louis van Gaal együttese így is megszenvedhet, a „bőrnadrágosok” játékosait ugyanis sérüléshullám sújtja, és a hosszabb ideje hiányzó Arjen Robben, Franck Ribéry páros mellett biztosan nem léphet pályára Miroslav Klose és Mark van Bommel sem, ráadásul Daniel Van Buyten és Ivica Olic játéka is kérdéses.

A Schalke és a Stuttgart eddig egymást múlta alul, holott mindkettő nagy reményekkel kezdte az évadot. Utóbbi együttesnél a héten már edzőt is váltottak, Gelsenkirchenben így kiderül, mire megy a VfB Christian Gross nélkül.

PRIMERA DIVISIÓN

Spanyolországban a Barcelona–Valencia rangadó miatt nagyobb a várakozás a szokásosnál (a mérkőzésre napok óta nem lehet jegyet kapni), elvégre a listavezető a címvédő vendége.

SERIE A
Olaszországban szombaton két találkozót rendeznek. A Milan, ha nyer a Chievo ellen, akkor ideiglenesen az élre is állhat. A gyengélkedő Roma Rudolf Gergely csapatát, a Genoát fogadja. Ha a „farkasok” ismét kikapnak, nehéz elképzelni, hogy Claudio Ranieri a helyén maradhat.
„Az elemzők egy részét meglepte a Valencia eddigi jó szereplése, a kisebbség azonban egyelőre igazolva látja előzetes várakozásait – utalt a megosztottságra Pedro Martínez, a spanyol Antenna3 adó riportere. – Szombat este valamivel tisztább lesz a kép, mert bár Unai Emery gárdája eddig nagyjából azt hozta, amire számítottam, nem szabad elfelejteni, hogy
tulajdonképpen a Camp Nouban lesz az első jelentős tesztje a csapatnak. Ha nyer, azzal elhiteti magáról, hogy számolni kell vele a ligában – a siker pszichés fegyvernek
is tökéletes. Ha megvered a Barcelonát, mindenki tisztel, picit jobban, mint előtte…”

„Visszatérve a Valenciára: David Villa és David Silva eladása kényszerű és kockázatos művelet volt, de az átigazolási szezon végén már kirajzolódtak Unai Emery elképzelései. Nem egy az egyben akarta pótolni a két világbajnokot, ennek a józan ész szabályai mellett a tőke hiánya is ellentmondott. Azok pedig, akik érkeztek, például Roberto Soldado vagy Aritz Aduriz, vélhetően Emery legmerészebb álmait is felülírva futballoznak.”

Szombat este azonban kiderülhet, hogy valóban képesek-e pótolni mondjuk David Villát – David Villáék ellen…

A TOPLIGÁK SZOMBATI PROGRAMJA
PREMIER LEAGUE, 8. FORDULÓ
Arsenal–Birmingham City  16.00
Bolton–Stoke  16.00
Fulham–Tottenham  16.00
Manchester United–West Bromwich  16.00 (tv: Digi Sport)
Newcastle–Wigan  16.00
Wolverhampton–West Ham  16.00
Aston Villa–Chelsea  18.30 (tv: Digi Sport)
BUNDESLIGA, 8. FORDULÓ  
Mainz–Hamburg  15.30 (tv: Eurosport2)
Bayern München–Hannover  15.30
Schalke–Stuttgart  15.30
Werder Bremen–Freiburg  15.30
St. Pauli–Nürnberg  15.30
Wolfsburg–Leverkusen  18.30 (tv: Eurosport2)
SERIE A, 7. FORDULÓ
Milan–Chievo
18.00
Roma–Genoa
20.45 (tv: Digi Sport)
PRIMERA DIVISIÓN, 7. FORDULÓ
Atlético Madrid–Getafe  18.00
Barcelona–Valencia  20.00 (tv: Sport 2)
Málaga–Real Madrid  22.00 (tv: Sport 2)
 A bajnokságok állását itt tekintheti meg!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik