HIRDETÉS
HIRDETÉS
Nemzetisport.hu nyomtatott 2007.05.20 23:37 Frissítve: 2011.06.11 00:07

Ismét teljes hatékonysággal működött a Barca csapásmérő arzenálja

Padlóra küldte az Atletico Madridot az FC Barcelona a Vicente Calderón stadionban, ahol a katalánok hét év után tudták ismét legyőzni a fővárosi együttest. A címvédő az utóbbi idők gyenge játéka után most parádézott, és továbbra is az éllovas Real Madriddal azonos pontszámmal áll a második helyen a tabellán, amikor még három forduló van hátra.

HIRDETÉS
Győzelmi ünnepet ültek a gránátvörös-kékek
Reuters
Győzelmi ünnepet ültek a gránátvörös-kékek

Az utóbbi hetekben sokak által már temetett Barcelona látványos feltámadást produkált vasárnap este Madridban, ahol ugyan majd 40 percet kellett várni a katalánok első találatára, ám ezután még a mérkőzésből hátralévő 50 percben szinte azt csináltak a pályán Frank Rijkaard vezetőedző játékosai, amit akartak.

A 39. percben Eto’o lépett ki a leshatáron, majd remek labdát adott Messinek, aki megszerezte a vezetést (0-1).

Ezzel beindult a Barca-henger. A 44. percben egy hosszú labdára Zambrotta startolt rá, s a rosszul kifutó Ivan Cuellar kapus fölött elegánsan emelt a kapuba (0-2).

Az első játékrész hosszabbításában ismét tetszetős akciót vezetett a katalán csapat, a korábban előkészítő szerepet vállaló Samuel Eto’o Deco beadását kotorta a hálóba az ötösön belülről (0-3).

Szavazás

Melyik csapat nyeri a spanyol labdarúgó-bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
A második játékrészben nem változott a játék képe, a Barcelona tetszés szerint alakította ki a helyzeteket. A negyedik találatot Ronaldinho lőtte, miután Eto’o ismét előkészítőként tüntette ki magát és „kispályás” passzal, a 80. percben Messi duplázott, míg a végén a csereként beállt Iniesta is eredményes volt.

Az Atletico történetének legsúlyosabb vereségét szenvedte el hazai pályán, míg a címvédő ebben a szezonban a legnagyobb különbségű győzelmét aratta.

Ugyanakkor a Barca – bár a gólkülönbsége kiemelkedően a legjobb a mezőnyben – a Real Madrid mögött maradt a tabellán, miután a két együttes egymás elleni mérlege a királyi gárdának kedvez.

A két sztárcsapat mögött ott leselkedik a Sevilla is, amely két pont hátrányával még szintén megnyerheti a bajnokságot.

A hátralévő három fordulóban a Real Madrid a La Corunával (hazai pályán), a Zaragozával (idegenben) és a Mallorcával (otthon), míg Barcelona a Getafével (otthon), az Espanyollal (otthon) és a Tarragonával (idegenben) találkozik.

SPANYOL ELSŐ OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG

35. FORDULÓ:
ATLETICO MADRID – FC BARCELONA 0-6 (0-3)
Gólszerzők: Messi (39., 80.), Zambrotta (44.), Eto’o (45+1.), Ronaldinho (58.), Iniesta (90.)


KORÁBBI EREDMÉNYEK:
  • Espanyol–Getafe 1-5
  • Real Betis–Gimnástic Tarragona 1-1
  • Real Sociedad–Celta Vigo 3-1
  • Levante–Osasuna 1-4
  • Villarreal–Racing Santander 2-1
  • Mallorca–Valencia 0-1
  • Zaragoza–Athletic Bilbao 4-3
  • Deportivo La Coruna–Sevilla 1-2
  • Recreativo Huelva–Real Madrid 2-3

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA:
1. Real Madrid 35 21 6 8 58-36 +22 69
2. Barcelona 35 20 9 6 70-30 +40 69
3. Sevilla 35 20 7 8 61-33 +28 67
4. Valencia 35 20 5 10 50-32 +18 65
5. Zaragoza 35 16 10 9 51-37 +14 58
6. Atletico Madrid 35 15 9 11 40-35 +5 54
7. Villarreal 35 15 8 12 41-41 0 53
8. Getafe 35 14 10 11 38-29 +9 52
9. Recreativo Huelva 35 14 8 13 48-48 0 50
10. Racing Santander 35 12 13 10 40-43 -3 49
11. Mallorca 35 14 6 15 39-43 -4 48
12. Espanyol 35 11 12 12 42-48 -6 45
13. Deportivo La Coruna 35 11 11 13 26-36 -10 44
14. Osasuna 35 11 7 17 43-47 -4 40
15. Real Betis 35 7 16 12 33-42 -9 37
16. Levante 35 8 12 15 30-46 -16 36
17. Athletic Bilbao 35 8 10 17 40-59 -19 34
18. Real Sociedad 35 8 9 18 29-42 -13 33
19. Celta Vigo 35 7 9 19 33-55 -22 30
20. Gimnástic Tarragona 35 6 7 22 32-62 -30 25
HIRDETÉS
HIRDETÉS
2018.09.02 18:03:03

Spanyol labdarúgás nemzetisport.hu

A várható igen igazságtalan elosztásban: Messiék nyolcat szereztek, a hamar vezetést szerző újonc kettőt.

2018.09.01 19:14:35

Spanyol labdarúgás nemzetisport.hu

A Betis közkedvelt középpályása elárulta, mi segített neki, hogy hosszú pályafutása legyen.

2018.09.01 18:54:32

Spanyol labdarúgás nemzetisport.hu

Bale gólja után még kiegyenlített a Leganés, ám a második játékrészben eldöntötte a meccset a királyi gárda.

2018.09.01 00:28:40

Spanyol labdarúgás SZÖLLŐSI GYÖRGY

ALAPVONAL Arról kevesebb szó esik, hogy mennyit csökkent Cristiano népszerűsége a Real Madrid elhagyásával.

HIRDETÉS
HIRDETÉS