Nemzetisport.hu nyomtatott 2006.05.17 12:57 Frissítve: 2010.10.28 02:39

Roberto Carlos megerősítette, vinné őt a Chelsea

Roberto Carlos, a spanyol Real Madridban szereplő, kétszeres világbajnok balhátvéd a spanyol Marca sportlapnak elárulta, hogy igazak a hírek, amelyeket már egy ideje rebesgetnek: a Chelsea valóban bejelentkezett érte.

Roberto Carlos két hónapon belül búcsút inthet a Realnak
Roberto Carlos két hónapon belül búcsút inthet a Realnak
“Még semmi nem bizonyos, de kétségkívül szeretnének elvinni a londoniak. Megmondtam nekik, hogy még egy év van hátra a szerződésemből, így a klubommal kell beszélniük, amely viszont épp elnökválasztás előtt áll” – mondta el a brazil labdarúgó.

“Nem tudom, mi lesz a választás vége, és hogy az új elnök és az új vezetőedző számít-e majd rám. Mindenesetre fájdalmas dolog lenne elhagyni a Realt ennyi év után.”

Roberto Carlos 1996-ban érkezett a madridiakhoz az olasz Internazionaléból, és azóta három bajnokságot, és három Bajnokok Ligáját nyert a csapattal. Folyamatosan tagja a Real kezdő tizenegyének gyakorlatilag azóta, hogy először leszállt a madridi repülőtéren.

Az elmúlt, ismét csak sikertelen idényben azonban már a 33 esztendős hátvédnek sem ment úgy a játék, mint korábban, és társaihoz hasonlóan ő sem volt mindig éppen túlmotivált. Ráadásul a Florentio Perez-érát követő várható madridi nagytakarítás kapcsán az ő neve is többször felmerült a lehetséges távozók között.

Ami a Chelsea-t illeti, ők balhátvédnek 14 és fél millió dollárért megvették ugyan tavaly az Athletic Bilbaotól Asier Del Hornót, de éppen ő lehet az, akit a brazilért cserébe Madridba irányítanak.

“Nekem nincs tudomásom az ügyről, a Chelsea-t kellene megkérdezni. Mindenesetre nagy megtiszteltetés, ha a Real tényleg érdeklődik irántam. Nagyszerű csapat, minden labdarúgó álma” – fogalmazott a baszk védő igen diplomatikusan.

Del Horno mellett a lyoni Abidal és az angol Ashley Cole is esélyes arra, hogy a királyi gárda balhátvédje legyen jövőre.

A Real Madrid a második helyen végzett a spanyol bajnokságban, az elnökválasztást pedig július 2-án tartják. Addig Roberto Carlos is inkább a labdarúgó vb-re koncentrál majd.

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.07.22 10:01:15

Spanyol labdarúgás BACSKAI JÁNOS

NYÁRI TRANSZFERSOROZAT. A Barcelona talán Dybalával pótolná a brazilt, eddig Semedo, Deulofeu és Marlon érkezett.

2017.07.16 14:33:16

Spanyol labdarúgás nemzetisport.hu

NYÁRI TRANSZFERSOROZAT. Spanyolosítási hullám Madridban, tovább tart Zidane Midász-korszaka?

2017.06.21 15:37:49

Spanyol labdarúgás BODNÁR ZALÁN

„Kubala és a Barca játékát látva a katalánok büszkék lettek magukra, elhitték, ők is érnek valamit.”

2017.06.21 15:31:01

Spanyol labdarúgás BODNÁR ZALÁN

Vélhetően senki sem képviselt annyi országot a futballpályán, mint a világvándor Kubala László.

2017.06.21 15:24:15

Spanyol labdarúgás BODNÁR ZALÁN

Edzőként úgy liftezett menny és pokol között, ahogy a földi halandók szoktak ebben a szakmában.