Nemzetisport.hu nyomtatott 2005.09.25 00:25 Frissítve: 2010.10.28 02:39

Spanyolország: fölényes Barcelona-győzelem a Betis otthonában

Gólgazdag mérkőzésen a címvédő FC Barcelona 4-1-re legyőzte a Real Betist a spanyol első osztályú labdarúgó-bajnokság (Primera División) 5. fordulójában. A katalán együttes ezzel másodszor győzött ebben a szezonban, és a holnapi mérkőzések előtt az ötödik helyet foglalja el a táblázaton.

Samuel eto’o (balra) két gólt szerzett a Betis ellen
Reuters
Samuel eto’o (balra) két gólt szerzett a Betis ellen
Sevillában Samuel Eto’o révén már a 9. percben megszerezhette volna a vezetést a Barcelona, azonban a kameruni csatár büntetőt hibázott. Tíz perccel később aztán Mark van Bommel már nem kegyelmezett a Betisnek (0-1), amely ráadásul a 22. percben Oliveira kiállítása után emberhátrányba került.

A hazaiaknak mégis sikerült egyenlíteniük, a 38. percben Juanito volt eredményes (1-1), és ez maradt az első félidő végeredménye.

A második játékrészben már csak egy csapat volt a pályán. A Barcelona három gólt pakolt be a Betis kapujába, Eto’o kétszer zörgette meg a hálót, majd néhány perccel a vége előtt Ezquerro is betalált (1-4).

A vendégcsapat utoljára két a második félidőben ünnepelhetett győzelmet, most azonban helyreállította a renoméját.



SPANYOL ELSŐ OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG (Primera División), 5. forduló:

REAL BETIS - FC BARCELONA 1-4 (1-1)
Gólszerzők: Juanito (38.), ill. Van Bommel (19.), Eto’o (59., 69.), Ezquerro (89.)
2019.06.16 16:06:48

Spanyol labdarúgás nemzetisport.hu

Az AC/DC végül nem játszott, de Luka Modric, David Beckham és Roberto Carlos tiszteletét tette.

2019.06.13 22:10:33

Spanyol labdarúgás SMAHULYA ÁDÁM

NS-VÉLEMÉNY. A vezetőségnek nem volt más választása.

2019.06.13 11:37:17

Spanyol labdarúgás nemzetisport.hu

Ferland Mendynek tizennégy évesen nemhogy a labdarúgó karrierről, a járásról is majdnem le kellett mondania.

2019.05.30 19:34:18

Spanyol labdarúgás nemzetisport.hu

„Nem tudom, mi szabja meg a játékosok árát, de értem és Zidane-ért is rengeteget fizettek.”

2019.05.26 21:41:36

Spanyol labdarúgás nemzetisport.hu