MTI 2016.12.18 15:04 Frissítve: 2017.01.12 17:12

TAO: a röplabda is bekerülhet a támogatott sportágak közé

A magyar kormány egyeztetéseket kezdett a röplabda látványcsapatsportok közé sorolásával kapcsolatban – tájékoztatta Szabó Tünde sportállamtitkár az európai sportági szövetség (CEV) képviselőit a magyar szövetség (MRSZ) 70 éves születésnapi ünnepségét követően.

 

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának vasárnapi közleménye szerint az államtitkár a szombati ünnepség után a CEV részéről Lubor Halanda alelnökkel és Zdeslav Barac elnökségi taggal találkozott, s a megbeszélésen Kovács Ferenc, az MRSZ elnöke és Ludvig Zsolt főtitkár is jelen volt.

Szabó Tünde hangsúlyozta, hogy a TAO-s besorolás további fejlődési alternatívákat nyithat a magyar szövetség számára. Emellett a megbeszélésen a felek megvitatták a röplabda sport nemzetközi helyzetét. Az államtitkár ismertette a hazai sportpolitika célkitűzéseit, melyek kapcsán a résztvevők egyetértettek a nemzetközi események kiemelt jelentőségében.

Az MRSZ fennállásának 70. évfordulója alkalmából rendezett nagyszabású ünnepséget Szabó Tünde nyitotta meg, s beszédében többek között az MRSZ és a Magyar Diáksportszövetség között létrejött összefogást emelte ki, amely véleménye szerint lehetőséget teremt a jövőben az akkreditált testnevelő tanári továbbképzések szervezésével és az alternatív tanterv megalkotásával arra, hogy a röplabda a mindennapos testnevelés részévé váljon.

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.09.25 23:55:52

Röplabda ROSKA EMESE BOGLÁRKA

NS-VÉLEMÉNY. Kinek a felelőssége a kialakult helyzet?

2017.09.24 18:02:29

Röplabda ROSKA EMESE BOGLÁRKA, KARÁDI ZOLTÁN (BAKI)

A németek ellen is kiválóan küzdött a csapat, de veszített, így a mieinknek véget ért az Eb.

2017.09.23 11:32:32

Röplabda ROSKA EMESE BOGLÁRKA, KARÁDI ZOLTÁN (Baki), HATÁR DÁVID (közvetítés)

A tisztes helytállás megvolt, de a második meccsünket is elveszítettük az Eb-n.

2017.09.23 10:41:53

Röplabda ROSKA EMESE BOGLÁRKA (Baki)

A lengyelek a legutóbbi Eb-selejtezőn hazai pályán 3:0-ra, Magyarországon 3:1-re verték meg a mieinket.

2017.09.22 15:29:57

Röplabda ROSKA EMESE BOGLÁRKA, KARÁDI ZOLTÁN (BAKI)

A jó küzdés nem volt elég, a hazaiak könnyedén nyertek.