Strandröplabda ob: 12 korábbi bajnok a dunaújvárosu fordulón

Vágólapra másolva!
2017.07.28. 12:37
Péntektől vasárnapig rendezik meg Dunaújvárosban, a Szalki szigeten a strandröplabda országos bajnokság harmadik fordulóját. Ez az utolsó alkalma a párosoknak, hogy biztosítsák helyüket az augusztusi ob-döntő 16-os mezőnyében, nem beszélve a bruttó 800 ezer forintos pénzdíjról. Vasárnap itt rendezik az U16-os fiú ob-t is.

A tétnek megfelelően óriási az érdeklődés: több mint ötven páros jelezte részvételét a tornán – 28 férfi és 24 női páros nevezett –, s a mezőnyben 12 korábbi és jelenlegi felnőtt magyar bajnok is ott lesz. A férfiaknál a címvédő Bagics Balázs ezúttal a 2014-es bajnok Nacsa Gáborral indul, de ott lesz az akkori aranyérmes másik fele, Kaszap Tamás is, aki egy másik klasszissal, Nagy Péterrel nevezett. Indul a 2015-ös bajnok Meszlényi Tamás és Soós Izsák is, ugyancsak más-más párral, valamint a kétszeres aranyérmes (2012, 2013) Vocskó Máté is.

A lányoknál nem hiányzik a mezőnyből a legutóbbi három bajnoki címet begyűjtő Lakatos Enikő és Lutter Eszter, valamint Oláh Vivien sajnálatos sérülése miatt összeállt a 2013-as aranyérmes testvérpár, Kiss Regina és Kiss Viktória is. De nem fog hiányozni a mezőnyből az azt megelőző két esztendő győztese, Szombathelyi Szandra sem.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik