Strandröpi: a rutin győzött a nőknél, meglepetés a férfiaknál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.05. 19:37
A strandröplabda országos bajnokság második fordulóját rendezték meg a kispesti uszoda napozókertjében felállított nyolc pályán.

A hölgyeknél nem borult a papírforma, hiszen az első két kiemelt páros, Józsa Zsuzsanna és Szabó Dorka, illetve Dömötör-Mátrai Beáta és Nagy Krisztina jutott be a fináléba. Az már más kérdés, hogy ott a negyven év fölötti átlagéletkorral rendelkező utóbbi duó nagyon simán, két játszmában győzedelmeskedett.

A férfiaknál több váratlan eredmény is született, hiszen a keszthelyi fordulóban győztes Leiszt Máté és Takács Gergő ezúttal még a legjobb négy közé sem tudott bekerülni, hiszen éppen az ott legyőzött Kaszap Tamás és Nacsa Gábor ütötte el őket ettől. Utóbbiakat meg még korábban Meszlényi Tamás és Soós Izsák győzte le, hogy aztán a bajnoki címvédő Nacsáék a vigaszágat végigküzdve megint velük találkozzanak a döntőben. Ekkor sem sikerült a visszavágás: ugyan Kaszapék könnyedén nyerték az első szettet, ám ellenfelük ezt követően fordítani tudott, s végül 2:1-re győzött.

STRANDRÖPLABDA OB, 2. FORDULÓ, KISPEST
Férfiak, döntő:
Meszlényi, Soós–Kaszap, Nacsa 2:1 (–10, 17, 12)
A 3. helyért: Jánossy, Molnár–Bagics Balázs, Bagics Bence 2:0 (21, 13)

Nők, döntő: Dömötör-Mátrai, Nagy K.–Józsa, Szabó D. 2:0 (16, 12)
A 3. helyért:
Hackl, Szabó L.–Győri, Kovács E. 2:1 (–19, 17, 11)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik