Stílusosra sikerült az új női kapitány, Jan De Brandt belépője

PAPP BÁLINTPAPP BÁLINT
Vágólapra másolva!
2014.03.07. 11:00
A női röplabda-válogatott újdonsült belga szövetségi kapitánya, Jan De Brandt csütörtöki hivatalos bemutatóján hol angolul, hol németül válaszolt az újságírói kérdésekre, de akkor sem jött volna zavarba, ha franciául, hollandul, esetleg spanyolul kellett volna reagálnia, mert e nyelveken is folyékonyan beszél. Nem csoda, hogy állta a sarat: 2009 januárjától 2010 tavaszáig a Fenerbahcénál dolgozott, ahol huszonnégy órás televíziócsatorna foglalkozott a klub szakosztályaival…
Az új kapitány (balra) névre szóló válogatott szerelést vehetett át Poór Csabától, a szövetség elnökétől (Fotó: Mirkó István)
Az új kapitány (balra) névre szóló válogatott szerelést vehetett át Poór Csabától, a szövetség elnökétől (Fotó: Mirkó István)

 

Azt persze már elért eredményei böngészése közben is sejthettük, hogy a játékosként 350-szeres belga válogatott De Brandt személyében nagy szaktekintély ül le a női válogatott kispadjára: belga és török bajnok, Bajnokok Ligája-második, Európa-bajnoki hetedik, dolgozott Azerbajdzsánban, Spanyolországban és Svájcban is.

„Nemzeti válogatottat irányítani mindig szép feladat, már megtapasztalhattam, amikor a belga női csapatot irányítottam – mondta Jan De Brandt. – Másik országban kapitánynak lenni pedig még nagyobb elismerés. Egy edzőt a kihívás érdekel, és azon túl, hogy mondjuk kijuttatja csapatát egy világversenyre, fontos, hogy hosszú távú és új folyamatokat indítson el a sportágban. Lényeges, hogy példát állítsunk a fiatalok elé.”

Az 55 éves belga szakember szerződése egyelőre április1-jétől június 15-ig érvényes, azaz a május-júniusi Eb-selejtezőkre szól. A szövetség pedig egyértelmű célként tűzte ki, hogy De Brandt juttassa ki a csapatot a jövő évi kontinensviadalra.

„Nem lesz egyszerű a továbbjutás, mert Franciaországban és Izraelben játszunk – folytatta De Brandt. – Ebben a pillanatban nem tudom megmondani, reális vagy irreális a szövetség elvárása. Szűkíteni kell a jelenleg huszonnégy tagú keretet, amelyet az előző keretre alapozva a szakmai kollégium javaslatára állított össze a szövetség, hiszen én még nem ismerem jól a játékosokat. Jó felkészülési programot kell összeraknunk, az egyéni tudás önmagában kevés, szükség van a közös munkára is. Egy edző sohasem mondhatja, elég ideje van a felkészülésre, így ha a játékosok klubkötelezettségei miatt nagyjából tíz nap jut, akkor annyi jut.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik