Röplabda: új edzőcsarnokkal bővült a Vasas sportcentruma

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.09. 12:04
A Vasas Folyondár Sportcentrum új edzőcsarnokkal bővült, a minden igényt kielégítő létesítmény elsősorban a klub röplabdázóinak biztosít további szakmai lehetőségeket.

Az angyalföldi klub közleményében kiemelte: a járványhelyzetre való tekintettel rendhagyó módon, virtuális formában adták át a 200 fős lelátóval rendelkező multifunkcionális edzőcsarnokot, amelynek küzdőtere 720 négyzetméteres. Hangsúlyozták: utóbbi lehetőséget ad arra, hogy a hivatalos méretű röplabda-versenypályát a hétköznapokban két gyakorlópályává alakítsák át az utánpótlás műhely céljait figyelembe véve.

Hozzátették: a padlóborítás más sportágak űzésére is alkalmassá teszi a csarnokot, míg a létesítményben kialakítottak egy táncteremet is, amelyet a klub aerobik szakosztálya használ majd elsősorban, az épület teteje pedig rekortán burkolatot kapott, így az szintén sportpályaként funkcionálhat.

Markovits László klubelnöke hangsúlyozta: eredetileg sokkal korábbra tervezték az átadást, de így is nagyon büszkék arra, hogy a Vasas a kormány támogatásával egy újabb színvonalas beruházást tudott végrehajtani.

„Szeretnénk, ha a következő időszakban a régi, patinás röplabdacsarnokunk is megújulna, de ez még egy hosszabb folyamatnak ígérkezik, hiszen a Budapesti Műszaki Egyetem szakértőinek javaslatára módosítanunk kell az eredeti terveinket” – tette hozzá.

Polgár-Veres Árpád sportszakmai elnökhelyettes kifejtette: az új edzőcsarnok az országban egyedülálló teremfeltételeket és pályarendszert biztosít a röplabdázóiknak, akik a kibővült infrastruktúrának köszönhetően egyszerre akár hét pályán is tudnak gyakorolni.

„A mérkőzés vagy tornarendezés kapcsán is jelentősen nőttek a variációs lehetőségeink. Ez utóbbi pedig a szövetségi rendezvények, és az évenként megrendezésre kerülő különböző országos utánpótlás döntők szempontjából is fontos szempont” – közölte, majd kifejezte reményét, hogy a Vasas sportolói a vírushelyzet elmúlásával minél hamarabb birtokba tudják venni az új létesítményt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik