Röplabda: szoros vereséggel zárult a férfiválogatott hétvégéje

Vágólapra másolva!
2017.05.07. 22:06
Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését is a magyar férfi röplabda-válogatott Svédország ellen. A Juan Manuel Barrial edzette együttes 3:0-ra kapott ki, ezzel két vereséggel és egy győzelemmel zárta a svédországi hétvégét.

„Hasonló felállásban játszott a válogatott, mint az első, pénteki találkozón. Voltak hiányosságok ezúttal is, amelyeken javítani kell” – nyilatkozta Veres Péter a magyar válogatott csapatvezetője.

Juan Manuel Barrial: Kissé csalódott vagyok, igaz, ismét egy másik felállásban játszottunk. Ami pozitívum, hogy a nyitásaink nem voltak rosszak, valamint Török Roland, Gebhardt Norbert és a feladó-átlóként beállt Rása jól teljesített. Nagy József játékát támadásban külön kiemelném, ő volt ezúttal a csapat legjobbja. Az nyilvánvalóvá vált számomra, hogy mit kell gyakoroljunk a következő időszakban. Sok munka áll előttünk!

FÉRFI RÖPLABDA
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS. LINKÖPING
Svédország–Magyarország 3:0 (21, 19, 19)

Magyarország: Magyar B., Bozóki 2, Szabó A. 5, Dávid Cs. 6, Dávid Z. 2, Nagy J. 11. Csere: Pápai P. (liberó), Rása A. 9, Gebhardt N. 5. Szövetségi kapitány: Juan Manuel Barrial
A mérkőzés alakulása. I. játszma: 8:4, 16:11, 21:13. II. játszma: 8:5, 16:11, 21:16. III. játszma: 8:3, 15:16, 21:18.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik