Röplabda: kieshetnek a brazilok és az oroszok a női vb-n

Vágólapra másolva!
2018.10.10. 16:01
A második kör utolsó előtti mérkőzéseit játszották le szerdán a Japánban zajló női röplabda-világbajnokságon. A záróforduló előtt még mindkét csoportban négy válogatottnak van esélye a három továbbjutó hely megszerzésére, ráadásul épp egymás ellen játszanak majd csütörtökön, azaz óriási izgalmak várhatók még.

Az első körben a négy darab hatos csoportból négy-négy csapat jutott tovább a második körbe, ahol a két nyolcas csoportba vitték magukkal a pontjaikat is. Az E-csoportban a németek mérkőzéslabdáról fordítva győzték le a brazilokat, s bár a harmadik körbe már nem juthatnak be, nagy valószínűséggel a brazilokat is elütötték ettől.

A dél-amerikaiaknak 18 pontjuk van a negyedik helyen, míg az első háromnak 21. Csak és kizárólag abban az esetben lehet még esélyük a továbbjutásra, ha csütörtökön 3:0-ra megverik a szerbeket felülmúló japánokat. Ha a házigazdák egyetlen játszmát is nyernek, akkor a jelenlegi éllovas hármas – Szerbia, Hollandia, Japán – megy tovább.

Az F-csoportban az oroszoknak van még esélyük a továbbjutásra, de ehhez az olimpiai bajnok Kínát kellene térdre kényszeríteniük. Ha viszont a világbajnoki címvédő amerikaiak győznek a mezőnyben egyedüliként veretlen olaszok ellen, akkor még ez sem segít rajtuk. Ők ugyanis már csak az egy ponttal előttük álló amerikaiakat előzhetik meg, miközben az olaszok és a kínaiak már biztosan folytatni fogják.

NŐI RÖPLABDA-VB, JAPÁN, 2. KÖR
Az E-csoport állása:
1. Szerbia 7 győzelem/21 pont (22:3-as szettarány), 2. Hollandia 7/21 (23:6), 3. Japán 7/21 (23:6), 4. Brazília 6/18 (20:9), 5. Németország 5/14 (16:12), 6. Dominikai Köztársaság 4/13 (14:12), 7. Puerto Rico 2/6 (7:18), 8. Mexikó 1/3 (5:21)

A 9. forduló párosítása:
Mexikó– Puerto Rico
Németország–Dominikai Köztársaság
Hollandia–Szerbia
Japán–Brazília

Az F-csoport állása: 1. Olaszország 8/24 (24:2), 2. Kína 7/21 (22:4), 3. Egyesült Államok 7/19 (21:8), 4. Oroszország 6/18 (21:9), 5. Törökország 4/12 (12:14), 6. Thaiföld 3/11 (15:19), 7. Bulgária 3/8 (11:18), 8. Azerbajdzsán 2/6 (8:19)

A 9. forduló párosítása:
Bulgária–Azerbajdzsán
Törökország–Thaiföld
Olaszország–Egyesült Államok
Kína–Oroszország

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik