Röplabda: Jászberényből juthat ki az Eb-re az U18-as válogatott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.10. 20:08
Jászberényben rendezik meg az U18-as női röplabda Európa-bajnokság magyar érdekeltségű selejtezőcsoportjának mérkőzéseit január 13. és 15. között.
A magyar válogatott sorrendben Dániával, Spanyolországgal, és Németországgal mérkőzik. A csoportgyőztes automatikusan kijut az áprilisi, hollandiai Eb-re. A csoportmásodik is reménykedhet, ugyanis a nyolc selejtezőcsoportból a három legjobb második is tagja lesz a döntő a mezőnyének.

A jászberényi selejtezőtorna sajtótájékoztatóján Ludvig Zsolt, a Magyar Röplabdaszövetség főtitkára elmondta: azért is esett Jászberényre a választás, mert ezzel is szerették volna elismerni a város és a klub sportágért tett erőfeszítéseit.

A magyar női válogatott pénteken a dánok, szombaton a spanyolok, vasárnap pedig a németek ellen játszanak egyformán 17 órai kezdéssel, a nap másik mérkőzésére 19:30-tól kerül sor. A mérkőzéseket napi jeggyel tekinthetik meg az érdeklődők, amelynek ára 1500, a diákoknak és a nyugdíjasoknak pedig 1000 forint, míg 12 év alattiak ingyen látogathatják a mérkőzéseket.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik